- Igen, de már a londoni olimpiáért sem hagytuk volna el pekingi otthonunkat. A családi döntés pedig újra ugyanaz volt: Dél-Amerikáért sem költöztünk el Ázsiából.
Politikai válság, Zika-vírus, fertőzés a tengervízben: nyugodt lenne, ha most a riói szervezőbizottság tagja lenne?
- Kialakul az emberben az ellenálló képesség. Már a 2004-es athéni játékok előkészületeinél volt alkalmam hozzászokni a szakmai munkát befolyásoló külső tényezőkhöz. Egyébiránt ezek tudnak gazdasági kárt okozni, nem az olimpia.
Mire céloz?
- Nonszensznél is abszurdabb felvetés, hogy a görög gazdaságot az olimpia tette tönkre, a játékokra szánt pénz eltörpül a nemzetgazdaság mérete mellett. Tudom, hogy az interneten terjednek képek, amelyek omló olimpiai létesítményeket mutatnak: ezzel illusztrálják, milyen fölösleges beruházások kísérik a játékokat. Ám az eredeti szakmai tervekben a kihasználatlan épületek nem szerepeltek, csak aztán rossz döntések születtek, mert bejött a politika.
Azaz nem a terv véglegesítésekor, hanem a győzelem után, a munkálatok közben avatkozott be a hatalom?
|
| Koncz György / Népszabadság |
- Mondok egy példát! Athénban helyhatósági választást tartottak, és a legnépesebb kerület, Peristeri élére új vezető került. Az új polgármester kikérte magának, hogy a városrészben nincs olimpiai helyszín. Természetesen azért nem volt oda tervezve egyetlen létesítmény sem, mert a terület nem alkalmas a verseny fogadására. A politikus azonban elkezdett lobbizni, és sikerrel járt. Szervezőként ellenálltunk, ám alulmaradtunk. Akkor arra jutottunk, odateszünk egy átmeneti helyszínt, amelyet az olimpia után lebontunk. A polgármester azonban ezt sem fogadta el, állandó létesítményt akart, mert az őrzi majd az olimpiai örökséget. Végül fölépítettünk egy tízezres ökölvívócsarnokot, ami azóta pusztul. Használhatatlan, nincsenek a közelben szállodák, a kerület nem tudja fenntartani. Egyenként végigmehetünk a hasonlóan siralmas állapotban lévő létesítményeken, mindnek hasonló a története: lényegében minden jelenleg is pusztuló létesítményt átmenetinek terveztünk. Nem látnánk ilyen képeket, ha a koncepció nem fulladt volna bele a politikába.
Ez korántsem egyedi eset, Pekingből is hasonló képek érkeznek.
- Onnan azért kevésbé, Kínában másféle problémákkal küzdöttünk. A politikai vezetés kérése az volt, csináljunk zászlóshajó-projekteket. Ezek egyike volt a Madárfészek stadion, ami meghökkentő, fantasztikus építmény, ám például energiafelhasználási szempontból a világ egyik legrosszabb arénája. Ott az architektúra nyert a rációval szemben. Ezért ma Peking hihetetlen összegeket fizet hónapról hónapra, hogy egyáltalán álljon a stadion. Ugyanakkor az elképzelésnek egyébként lett pozitív kimenete is, mint például a Vízikocka, amely fenntartható, csodálatos létesítmény.
Athén és Peking esetében is belső konfliktusokról, politikai döntésekről beszélt. Mi volt karrierje legnagyobb kívülről érkező kihívása?
- Pjongcsanggal pályáztunk a 2018-as téli játékok megrendezésére, Münchennel vetélkedtünk a sikerért. És akkor az egyik nap Észak-Koreából ágyúval kezdték lőni Dél-Koreát. A világsajtó tele volt az üggyel, számítások jelentek meg, milyen távolságra van Pjongcsang a határtól, elérhetik-e a lövedékek. Nehéz napok voltak, de túléltük. Miként a japán cunamit is, ami közelsége miatt okozott problémát.
Válaszai alapján úgy néz ki, a sport megaeseményei mindent túlélnek.
- Nem tudok elképzelni rendezési katasztrófát. Két éve, a futball-vb előtt is sok problémával küszködtek a brazil szervezők, ám az első meccs kezdete után már minden a sportról szólt. Számomra inkább az a kérdés, mi következik a játékok után. Hét-nyolc éve Brazília gazdasága szárnyalt, úgy tűnt, a 200 millió lakos, a kimeríthetetlennek látszó források tovább repíthetik, ám ma mást látunk. Kulcskérdés, hogy az olimpia után miként alakul az ország helyzete.
Jól ment nekik, de aztán rendeztek egy futball-vb-t és előkészítettek egy olimpiát. Nem ez a baj?
- Meggyőződésem, hogy a sporteseményeknek semmi közük a lassuláshoz, inkább fékezték azt, mivel jó hatással vannak a növekedésre. A GDP-nek csak elenyésző részét költik az olimpiára. Így én abban reménykedem, hogy a játékok remek hangulatot hoznak, Brazília pedig jól jön ki a rendezésből. Sikere nagyon sokat jelenthet Magyarország olimpiai pályázatának.
Becsapódik a meteor
„Az olimpia idején mobiltelefonnal a fülünkön alszunk" – mondja Vajda László, aki a 2004-es athéni játékokon ért szervezőbizottsági karrierjének csúcsára. Az olimpiai falut két igazgató vezette: ő volt az egyik. Az operatív direktor az üzemeltetésért felelt, Vajda pedig amolyan „humánvezető" volt, azaz a lakók és a látogatók ügyeit koordinálta. Szervezte az államfői, miniszterelnöki viziteket, összeállította a médiacentrum programját, kezelte a csapatok problémáit. A feladatról sokat elárul, hogy a faluban tizenhat-tizenhétezren laktak, a játékok idején pedig további tízezren dolgoztak a komplexumban. A kisváros huszonnégy órás üzemben működött, az étterem például ötezer ember kiszolgálására volt alkalmas, éjjel és nappal egyaránt elérhetően. Görögországba Ausztráliából érkezett: a távoli kontinensen kezdődött nemzetközi ötkarikás karrierje. A hazai bölcsészdiploma megszerzése után a Magyar Olimpiai Bizottságnál dolgozott nemzetközi referensként, később nemzetközi igazgatónak nevezték ki. A magyar csapattal részt vett az 1992-es albertville-i téli és barcelonai nyári játékokon, majd az 1996-os atlantai és az 1998-as naganói olimpián. A japán városban kapott állásajánlatot John Coatestól, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökétől. Nem gondolkodott sokat, igent mondott, így családjával Ausztráliába költözött. Közel három évig élt ott, az európai kapcsolatokért felelt, és az olimpiai faluban is dolgozott. Az ausztrál kalandot a feszített munkát követelő görög projekt követte, Athénból pedig Pekingbe vezetett az útja: Kínában már nem az olimpiai falu működtetéséért felelt, hanem a pályázat vezetőinek szaktanácsadója volt. Vajdáék 2005-ben költöztek Pekingbe, azóta ott élnek. Munkája azonban változott: pályázatokon, nem olimpiákon dolgozik. A pekingi játékok után ugyanis a 2016-os rendezést célzó tokiói pályázathoz csatlakozott. A japánok alulmaradtak Rio de Janeiróval szemben, Vajda pedig leszerződött a Pjongcsang 2018-as kandidatúráját menedzselő csapathoz. „Nehéz időszak volt, hétvégente repültem haza Pekingbe, ahol a családom volt, hétközben Szöulban dolgoztam" – mondja. Szakmailag megérte, mert Dél-Korea kapta a rendezési jogot. A diadal után is hívták Ázsiába, Tokió 2020-as projektjéhez igazolhatott volna, ám előszerződése volt Rómával. Egyébként is szeretett volna újra európai „történetben" részt venni, így nemet mondott a japánoknak, ám az olaszok végül visszaléptek. Vajda viszont nem maradt munka nélkül, Madrid hamar leigazolta. Jórészt Pekingből dolgozott a spanyoloknak: „Különleges élmény volt, mert a gazdaság rossz állapotban volt, a munkanélküliség harminc százalék, a fiataloknál ötven százalék körül, ennek ellenére a pályázat megítélése pozitív maradt." Madrid viszont kikapott Tokiótól, így a Vajda család készen állt a hazatérésre, csakhogy újra közbeszólt Kína... „Behívtak a sportminisztériumba, hogy számítanak rám Peking 2022-es téli pályázatánál. Annyiban nem ért meglepetésként, hogy időközben tanácsadóként segítettem két Ázsiai Játékok, egy Universiade, valamint a nanjingi nyári ifjúsági olimpia lebonyolítását is" – emlékszik Vajda. És ez a téli pályázat is győzött. Ennyi tapasztalattal a háta mögött így összegez: „Bárhol jártam, azt láttam, az olimpia meteorként csap be egy városba, a politikusok nem tudják, mit kezdjenek vele, a városi lakosság nem tudja, sírjon vagy nevessen, a helyi biznisz sem tudja, miként reagáljon. De ahol hisznek a játékokban, nagyot nyerhetnek vele."
