Olimpiai bajnok lett a brazil futballválogatott

A döntőben a németeket verték meg az 1-1 utáni tizenegyespárbajban. Ez az első olimpiai aranyuk.
Az első gólt egy 24 méterről rátűzött szabadrúgásból a Barcelona szupersztárja, Neymar szerezte a 27. percben, Bár a németek az első flidőben három kapufát is rúgtak, az egyenlítő góljukra az 59. percig kellett várni, amikor a Schalkéban játszó Meyer kilőtte a jobb sarkot.
Fotó: Leonhard Foeger / Reuters

Ezután a brazilok nagyon elkezdtek nyomni, de sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem esett több gól, így következtek a tizenegyesek. 4-4-ig mind a két együttes kijelölt játékosa értékesítette a maguk büntetőjét, de ekkor az Atlético Paranaense kapusa, Weverton  kivédte Petersen lövését, utána pedig a braziloktól éppen Neymar állt a labda mögé, és berúgta a tizenegyest, aranyérmet szerezve meg a brazil válogatottnak.

Neymar a büntető után elsírta magát, a Maracana 78 ezer nézője pedig eksztázisban tört ki. Brazíliának a futballban ez az első  olimpiai aranyérme a három vesztes olimpiai döntő, 1984, 1988 és 2012 után. A német válogatott először veszített tizenegyespárbajban 1976 óta.

Bár a döntő előtt sok szó esett arról, hogy a brazilok revansot vehetnek azért a szégyenért, amelyet a németektől elszenvedett 7-1-es vereség jelentett a 2014-es brazíliai világbajnokság elődöntőjében, Rogerio Micale szövetségi kapitány igyekezett lehűteni a kedélyeket, mondván, egyetlen olyan játékos nincs a mostani keretben, aki azon a két évvel ezelőtti meccsen pályára lépett volna.

Neymar – aki sérülés miatt kihagyta a két évvel ezelőtti elődöntőt – az olimpiai arany elnyeréséről frappánsan csak így nyilatkozott:  „Ez az egyik legjobb dolog, amely valaha történt velem. Ennyi.”

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.