galéria megtekintése

Nyeretlen két hónapos

0 komment


Hegyi Iván

Gary Neville irányításával még nem győzött bajnoki mérkőzésen a széteső Valencia.

„Ez volt a futballban eltöltött legfájdalmasabb napjaim egyike" – mondta Gary Neville, a Valencia angol edzője a Barcelonától a Király Kupa-elődöntőben elszenvedett 0-7 után. Ugyanakkor a Marca című madridi sportlap az utóbbi tíz év barcelonai top tenjébe emelte a vörös-kékek produkcióját. Az előző kilenc: Chelsea 2-1 (2006), Real Madrid 6-2 (2009), Arsenal 4-1 (2010), ­Real Madrid 5-0 (2010), Manchester United 3-1 (BL-döntő, 2011), Santos 4-0 (klub-vb-döntő, 2011), Milan 4-0 (2013), Real Madrid 4-0 (2015), AS Roma 6-1 (2015). Mint minden listán, ezen is lehet vitatkozni, ám a leggyengébb láncszem a legutóbbi diadal, mert azt szembeszökően és szánalmasan széteső, magát minden ellenállás nélkül megadó, a szégyenteljes különbséget is egykedvűen fogadó ellenféllel szemben érte el a katalán együttes.

Gary Neville: nem megy a spanyol módi
Gary Neville: nem megy a spanyol módi
Reuters

Neville-t a múlt év decemberében nevezték ki a Valencia trénerévé, s azóta nem nyert bajnoki mérkőzést a csapat (5 döntetlen, 3 vereség). Az összes találkozót figyelembe véve 4 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség a mérleg, ám siker csak a Király Kupában akadt, de valamennyit semmissé tette a barcelonai gólfesztivál. Egyelőre nincs döntés arról, hogy a szakvezetőt leváltják, de ha holnap, a Betis vendégeként sem nyer az együttes, akkor valószínűleg menesztik azt a trénert, akit nyilvánvalóan nem kellett volna szerződtetni. Neville a labdarúgásban egyáltalán nem újonc (85 válogatottság és 400, a Manchester United csapatában megvívott bajnoki mérkőzés van mögötte), ám edzőként kezdő, és felfogásának soha, semmi köze nem volt a spanyol futballhoz. Még évekkel korábban így beszélt: „A mi labdarúgó-kultúránk a hagyományos erőfutballra alapoz, ebben máig nincs változás.

 

Ezért az angol válogatottnak a következő tíz évben sem lesz esélye arra, hogy győztessé lépjen elő bármelyik nagy tornán."
Na, éppen ez az... Az angol nemzeti együttessel két vb-n és három Eb-n szereplő Neville – ha látja is, mi a helyzet – ebből a körből származik, és aligha eshet át akkora metamorfózison, hogy sikerre vigyen egy spanyol csapatot. Elvégre a két ország viszonya a futballhoz két külön világ... A negyvenéves edző persze érzi a veszélyt: „Nem arra készültem, hogy két hónap után távoznom kell" – említette.

Ahogyan Neymarnak is nehéz ráhangolódnia, hogy rendszeresen bíróságra kell járnia. A Barcelona azt állítja: 57 millió eurót fizetett a brazil extraklasszisért. Az ügyészek viszont azt hangoztatják: az összeg 83 millió körül van, a többit a klub elhallgatja. A helyzetet rontja, hogy a csatár játékjogát negyven százalékban birtokló befektetőcsoport határozottan állítja: Neymar édesapja más beruházónak is eladta a negyven százalékot. „Ez gyalázat, a legalantasabb manőver áldozatai vagyunk" – hangoztatják az invesztálók.

Ha igaz, hozzájuk képest Neville valenciai története a Vidám Színpad műsorára kívánkozik...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.