Az argentinok amúgy a brazilokban bíztak a leginkább. Azt remélték, a házigazdák híveinek elment a kedvük a futballtól – ezt okkal feltételezték –, és valamennyien szabadulni akarnak a számukra közömbös csúcstalálkozóra szóló tikettektől. Ám nagyrészt csalódniuk kellett, mert azok a brazilok, akik jó előre megváltották méregdrága jegyüket a döntőre, nem szorulnak rá, hogy akár tízszeres áron is értékesítsék a zsugát, s főként nem vegyülnek a „mezei" szurkolókkal, pláne nem argentinokkal.
Diego Maradona viszont szóba áll mindenkivel, sőt, sokan azt gondolják: a futballtörténet legragyogóbb játékosainak egyike még álmában is beszél. A döntő előtt – egyebek közt – azt mondta: „Németország sem legyőzhetetlen, én csak tudom... Ráadásul a nagy meccseken rendszerint nem a favorit nyer".
Az „én csak tudom"-mal 1986-ra, a mexikóvárosi Azték stadionban elért 3-2-es, a vezérletével kivívott argentin diadalra célzott, arról viszont említést sem tett, hogy négy évvel ezelőtt, amikor ő volt hazája szövetségi kapitánya, a német válogatott 4-0-ás, demonstratív győzelmet aratott a halványkék-fehér együttes ellen Dél-Afrikában. Igaz, az nem a vb döntőjében történt...
Ha Maradona mikrofon elé kerül, akkor a brazilok nála csöndesebb „királya", Pelé sem hallgat. A labdarúgó-história egyetlen háromszoros világbajnoka kijelentette, hogy „Németország válogatottja sokkal jobb Argentína csapatánál, bár azt csak Isten tudja, mi és miért történt az elődöntőben azon a számunkra szörnyű meccsen".
A németek persze már nem ezzel foglalkoztak, Bastian Schweinsteiger például megjegyezte: „A döntőben mindenekelőtt önmagunkat kell legyőzni. Azaz akármekkora is a tét, nem szabad engednünk, hogy a szorongás erőt vegyen rajtunk".
A német drukkereken a találkozót megelőzően ilyesmi nem látszott, teli torokból énekelték, hogy „Super Deutschland, olé-olé". A résztvevők közül azonban az argentin Javier Mascherano is megemlítette: „Tudjuk, mi forog kockán. Olyan lehetőség előtt állunk, amely a mi pályafutásunk során talán soha vissza nem tér".
Na igen, mindenki a felemelő pillanatra gondolt. Arra a csodálatos alkalomra, hogy vasárnap este felemelhető a 6,1 kilónyi felbecsülhetetlen értékű kincs, a Világ Kupa...
Az újságírók nem tudtak a meccsre összpontosítani, mert nagyjából egy órával a mérkőzést megelőzően összeomlott az internet az arénában, akár a brazil válogatott kedden és szombaton a pályán. Balra tőlem csupa holtsápadt német kolléga ült... Már a himnuszokat játszották, amikor helyreállt a kapcsolat, de nem simultak ki teljesen a berlini és frankfurti arcok, mert az első negyedórában a német csapat támadott ugyan, ám az argentin védekezés az ezen a vb-n sokszor megtapasztalt hatékonysággal működött.
A németek tekintete talán azért is tükrözött feszültséget, mert a győztes oldalon hamar hozzá lehet szokni a huszonkilenc perc alatt szerzett ötöshöz...
A Maracanában viszont majdnem Argentína szerzett vezetést a huszonegyedik percben. Hogy nem jutott előnyhöz, az kizárólag Higuainon múlt, a csatárt ugyanis meghökkentő fejessel „szöktette" Kroos, de a dél-amerikai játékos hiába maradt kettesben Neuer kapussal, a tizenhatosról rémes mozdulattal messze mellé rúgta a labdát.
Fél óra múltán viszont már volt lövése arról, miként kell befejezni az akciót, csakhogy Lavezzi labdáját másfél méteres lesen kapta, így nehezen lehetett értelmezni, mit ünnepel oly fékevesztetten az után, hogy nyilvánvaló off-side-ról továbbított a hálóba. Tiszteletköre azonban megtévesztette az argentin szurkolókat, akik Higuainnal együtt tomboltak örömükben, majd alig akarták elhinni, hogy német szabadrúgás következik...
 |
A mindent eldöntő gól szerzője, Götze
Reuters |
A dél-amerikai csalódás ellenére a játék úgy zajlott, ahogy azt a gyakran kilenc emberüket a saját tizenhatosukon állomásoztató argentinok elképzelték: a németek felvonultak, de mintha falba ütköztek volna. S a negyvenedik percben megint nagy bajban voltak, mert Messi „meghintáztatta" Hummelst, elpöckölte a labdát Neuer mellett, s bár nem biztos, hogy a gurítás a kapuba jutott volna, minden német megkönnyebbült, amikor Boateng a gólvonal közeléből jó messzire „bikázott".
Ám ez semmi sem volt ahhoz képest, amit az első félidő utolsó percében megúszott az argentin csapat: Kroos szöglete után Romero, Demichelis, Garay, mindenki állva nézte, amint Höwedes fejel... A bal kapufára. Több német labdarúgó már látta megjelenni az 1-0-t az eredményjelző táblán, de másodpercekkel később 0-0-lal kellett a szünetben az öltözőbe vonulnia.
A negyvenhetedik percben viszont az argentinok nem akartak hinni a szemüknek: Messi a tizenhatos bal oldalánál levált Boatengről, szemben állt Neuerrel, de mellé lőtt. Az egyszemélyes agytröszt helyzetkihagyásánál jóval kevésbé keltett meglepetést, hogy a (nicsak!) kimozduló dél-amerikaiak következő – és megint csak izgalmat keltő – akciójának végén Higuain borzasztó luftot rúgott...
A csatár az ötvenhetedik percben is szenvedő hőssé vált, de erről ezúttal nem tehetett. A földről magasra pattanó átadásért indult, miközben a kifutó Neuer a labdát ki-, őt meg „elütötte". (Az ilyesmi Harald Schumacher óta haladónak nem mondható német hagyománynak tekinthető.) Még az sincs kizárva, hogy tizenegyest kellett volna ítélni, Rizzoli olasz játékvezető azonban – nem sejtem, miért – szabadrúgást rendelt el a németek javára...
A játékot ebben a periódusban az argentinok irányították, majd hirtelen felélénkült a német tábor, mert Thomas Müller megjátszotta (volna) Schürrlét, de társától a legfontosabb pillanatban elpattant a labda. Ám Schürrlének nem kellett szégyenkeznie: hiszik vagy sem, a hetvenharmadik percben Messinek is megoldhatatlan problémát okozott az átvétel... Ekkor már meg lehetett állapítani – a hűvösre fordult időhöz hasonlóan borúsan –, hogy nagyjából olyan színvonalon mozog az argentin–német csúcstalálkozó, mint 1990-ben a Brehme tizenegyesével zárult hasonló szereposztású döntő (1-0). A csaknem negyedszázad elteltével bekövetkező „újrajátszás" hagyományos másfél órájában azonban még büntető sem volt, akciógól pedig éppen ugyanannyi esett, amennyi annak idején Rómában.
Palacio legalább a ráadásban (97. perc) eltérhetett volna e vigasztalan hagyománytól, mert – Hummels nem csekély helyezkedési hibája nyomán – mellre vehette a labdát a tizenhatoson, és utána látszólag azt csinálhatott, amit akart, de riadtan mellé emelt. Nem volt ennyire félénk Agüero, aki szó szerint lecsapta Schweinsteigert, de Rizzoli sokkal jobban elviselte a brutális mozdulatot, mint a vérző arccal letámolygó – majd néhány perc után visszatérő – német játékos.
A „büntetést" Mario Götze mérte az argentinokra. A 113. percben kitűnően szelídítette meg a balról érkező labdát, és még nagyszerűbb mozdulattal küldte a bal sarokba (1-0).
Ezzel Németország negyedszer világbajnok, s mivel legutóbb 1990-ben ült vb-diadalt, az már jó ideje nem állítható, hogy „mindig a németek nyernek". Az viszont a felnőtt tornán huszonegy éve nyeretlen argentinokra továbbra is igaz, hogy mindig veszítenek...
Németország–Argentína 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)
Döntő, Rio de Janeiro, 74 738 néző. Jv.: Rizzoli (olasz).
Németország: Neuer – Lahm, Boateng, Hummels, Höwedes – Müller, Kramer (Schürrle, 31.), Kroos, Schweinsteiger, Özil (Mertesacker, 120.) – Klose (Götze, 88.).
Argentína: Romero – Zabaleta, Demichelis, Garay, Rojo – Biglia, Mascherano, Perez (Gago, 86.) – Messi, Higuain (Palacio, 78.), Lavezzi (Agüero, 46.).
Gól: Götze (113.).
