Nem engedték be Storckot és Möllert a meccsre Újpesten

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és segítője, Andreas Möller nem jutott be a szombati Újpest–Videoton bajnoki meccsre.
A német szakemberek a Puskás Akadémia–Diósgyőr (1–0) mérkőzés megtekintése után szerették volna a helyszínen megnézni a lila-fehérek és a fehérváriak összecsapását is, ám hiába próbáltak bejutni autójukkal a Szusza Ferenc Stadion parkolójába, nem engedték be őket, annak ellenére, hogy Újpesten tudtak arról, hogy érkezni fognak - írta a Nemzeti Sport.

A kapitány és segítője szerette volna a helyszínen megtekinteni a két csapat válogatott játékosai, illetve a perspektívakeretben is számon tartott újpesti Litauszki Róbert produkcióját. Bernd Storck és Andreas Möller végül kénytelen volt tévén nézni a meccset. 

Ágai Kis András, az Újpest kommunikációs igazgatója a kínos eset után azt mondta, "nem a klub vagy a rendezők hibáztak, a rendőrkordonon nem tudott átmenni a szövetségi kapitány. Ott még rendező sem volt a klubtól. Ez az eset kellemetlen számunkra, és sajnáljuk a történteket, de nem érezzük magunkat hibásnak". 

A Rendőrség közlése szerint tévesen jelentek meg az információk. A szövetségi kapitány a rendőri biztosításon áthaladt - írták közleményükben -, a civil biztonsági szolgálat munkatársai nem engedték be gépjárművével a VIP kapunál. 

Az Újpest később ezzel kapcsolatban azt közölte: „Nekünk más információink voltak, mint a rendőrségnek. A klub részéről senki nem volt jelen az esetnél. Ezért lefolytatunk egy belső vizsgálatot a rendőrség és a belső biztonsági szolgálat bevonásával. Részünkről ezzel lezártnak tekintjük az ügyet. A kapitánytól elnézést kérünk!" – mondta Ágai Kis András, az Újpest kommunikációs igazgatója.

Az ügyben megszólalt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is. „A szövetségi kapitány a rendőrségi záráson – ahol rendkívül udvariasak és segítőkészek voltak vele – átjutott, a Szusza Ferenc Stadion kapujánál azonban a biztonsági szolgálat megakadályozta a stadionba való bejutását. Ez azért is különösen sajnálatos, mert Bernd Storck így épp a szaksajtó által a mostani szezon eddigi legjobb mérkőzésének nevezett találkozót nem láthatta élőben. A Magyar Labdarúgó-szövetség azonban semmiképp sem a sajtón keresztül szeretné tisztázni a történteket, így a jövő héten levélben fogjuk tájékoztatni az Újpest FC-t annak érdekében, hogy a jövőben hasonló ne fordulhasson elő" – írta a Nemzeti Sport megkeresésére adott válaszában az MLSZ részéről a válogatott sajtófőnöke, Szabó Gergő.

Sport
2016.02.14 15:18

Ajánlott cikkek

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér