A légkörre jellemző, hogy a magyar futballnak a napokban elhunyt két alakját, Fülöp Mártont és Várhidi Pált zúgó vastaps búcsúztatta, sőt a Megyeri úti legendával kapcsolatban el kell mondani, hogy újpesti sportember előtt legutóbb talán akkor tisztelegtek ilyen szívbe markoló méltósággal a ferencvárosi stadionban, amikor Várhidi afféle klasszisok edzője volt, mint Fazekas László, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor vagy Törőcsik András.
Közvetlenül a meccs előtt gyászszünettel is megemlékeztek a két eltávozott honfitársról, valamint a párizsi áldozatokról, majd olyan felelgetős kezdődött – ezen az oldalon „hajrá!", azon „magyarok!" –, amely alighanem a Belvárosig elhallatszott.
Hát még amikor Priskin a bal felsőbe lőtt... A norvégok az első negyedórában felnyomultak a magyar térfélre, de az első ellenakció végén az a csatár, akinek a kezdő tizenegybe kerülése majdnem akkora meglepetést keltett, mint Kleinheisler beállítása Oslóban, a tizenhatos bal oldalától ragyogó ívben küldte a labdát a „hosszú" sarokba (14. perc: 1-0).
|
Priskin Tamás az első magyar gól után
Földi D. Attila / Népszabadság |
Nem csodálnám, ha Bernd Storckot, a válogatott beleérző német szakvezetőjét emberek sokasága állítaná meg az utcán, hogy mondja meg a lottószámokat... A szövetségi kapitány amúgy azt jövendölte a meccs előtt, hogy ha gólt szerez a címeres mezes csapat, akkor szerinte meglesz a továbbjutás, ezért többen feltették a kérdést: a további hetvenhat percet ugyan minek lejátszani?
Változást a meccs menetében a vezetés megszerzése sem hozott: a labda rendszerint a magyarok oldalán volt, de azért is, mert immár kétgólos előnyben lévő honfitársaink hátrahúzódtak, egyedül a gólszerző Priskin maradt elöl. Veszély azonban csak a huszonnyolcadik percben alakult ki először, de Skjelbred elől a védősor mentett, míg Aleesami lövését a 101-edszer válogatott, ezzel az örökranglista-vezető Bozsik Józsefet utolérő Király Gábor hárította.
Majd a harmincötödik percben magyar ziccer következett, ám Kleinheisler tökéletes beívelését Lovrencsics hét méterről a jobb kapufa mellé fejelte. (Ha ez bemegy, akkor újabb Storck-húzás jön be, mert a szakvezető Dzsudzsákot a jobb, Lovrencsicset a bal oldalra rendelte.)
A norvégok futballoztak – meddő – fölényben, ám az első félidő hajrájában már azt érezte az ember, hogy a magyar együttes játszik veszélyesebben, mert a Dzsudzsák, Kleinheisler, Priskin kontraakció végén akár másodszor is a skandináv kapuba juthatott volna a labda, de Elabdellaoui az ötös közelében bevetődve mentett. Illetve a szünet előtti szakasz utolsó percében már túlzás lett volna az előbbi megállapítás, hiszen Hovland fejese a bal kapufáról pattant ki, ahogyan Hellandé a felső lécről Oslóban...
A második félidőre Per-Mathias Högmo norvég szövetségi kapitány kettőt cserélt, és Helland három perc alatt kétszer is veszedelmesen küldte a magyar kapu elé a labdát, ám szögletét Tettey három méterről a D4-es felső szektorba fejelte, míg szabadrúgása keresztbe ment – több mint 22 ezer néző sóhajtásától kísérve – az ötösön.
A forgatókönyv a szünet előtti perióduséra hasonlított: honfitársaink felsorakoztak a térfelükön, megpróbáltak leszűkíteni minden területet, és az ellenfél nem tudott mit kezdeni a szervezett, s főként odaadó védekezéssel. Sőt az ötvenhetedik percben Dzsudzsák a jobb oldalon felfutott, a tizenhatosnál – Aleesamitól gyötörve – visszafordult, majd ballal úgy lőtt, hogy labdája a védőről a felső lécre vágódott.
|
Mögöttük van észak: Guzmics a rakás tetején
Szabó Miklós / Népszabadság |
Aztán az amúgy is szenvedő norvégok még inkább elbizonytalanodhattak, mert Böde beállítását egetverő ováció fogadta. A vendégek néztek: mit tudhat ez az ember, ha egyenesen „megőrülnek" érte? Közben Király melegítő mozdulatokat végzett, ami azt jelezte, hogy kiszabadult a szorításból a magyar csapat, és valóban: a szakasz közepén perceket töltött egyfolytában a norvég oldalon a magyar együttes. Most már azt lehetett tapasztalni, hogy a vendégek végképp nem tudnak mit kitalálni, minden úgy történik, ahogyan a magyarok akarják, még akkor is, ha Dzsudzsák másként képzelte, mi lesz tizennyolc méteres, bal sarkos lövésével; azt ugyanis Nyland „királyi" bravúrral ütötte ki.
Azért még akadt forró pillanat. Egy rossz norvég lövés után Pedersen befordult a tizenegyespontnál, ám Király megint nagyot védett, majd Henriksen majdnem lemásolta Priskin produkcióját, de csak majdnem... Ellenben a másik oldalon egy norvégről a bal kapufára, onnan pedig Nylandra pattant a labda, és a kapusról bement (2-0).
Már az sem zavart senkit, hogy Henriksen négy perccel később bal sarkos lövéssel szépített (2-1), a stadionba ugyanis tényleg '81-es feeling költözött: ahogyan hajdanán, ezúttal is diadallal zárta a selejtezőt a címeres mezes csapat. Ám a mostani siker különlegesebb, mint a régi, hiszen a magyar együttes negyvenhárom hosszú esztendő után vívta ki ismét az Eb-szereplés jogát. Ráadásul úgy, hogy kettős győzelmet aratott, különösen taktikailag múlta felül ellenfelét.
Ennyi idő elteltével hittük vagy sem: ami a válogatottat illeti, itt van végre Európa...
