Komolyra fordítva a szót: hozzávetőleg harminc fizető nézője volt a kora délutáni magyar-kanadai női negyeddöntőnek.

Ők aztán valamennyien irigykedve lesték, ahogyan a két csapat játékosai a vízbe csobbannak, miközben a széksorokat majd' felégette a negyven fokos forróság. (Magam attól tartottam,hogy már az első negyed közepén lángra lobban a laptop klaviatúrája, de az ujjbegyek másodfokú égési sérüléseinél nagyobb baj végül is nem történt...) Aztán, egy óra elteltével a magyar lányok tényleg „megégtek", pedig a rivális kívülről egyáltalán nem látszott verhetetlennek.

Az idei Világ Liga-sorozatban ezüstérmes tengerentúliak (a szériában a magyarok most nem indultak), gyorsan megléptek 2:0-ra, ám Drávucz duplájával még a szünet előtt megszületett az egyenlítés (2:2). A nagyszünetben szintén döntetlen állt a nagytáblán az egyenlőknek (értsd: egyenlően harmatosaknak) tetsző felek párharcában (4:4), s amikor a harmadik nyolc perc derekán Takács Orsolya 5:5-re egalizált, úgy ünnepelte a gólját, mintha kolléganőivel együtt már meg is nyerte volna a vb-t. Ám előbb a negyeddöntőt kellett volna...

A folytatásról annyit, hogy a legfontosabb pillanatokban a kanadaiak precízen, Petrovics Mátyás játékosai ellenben fölöttébb nagyvonalúan célozgatták a kaput. Ennek megfelelően a vetélytárs előbb 8:5-re, majd 9:6-ra vezetett, s mivel Tóth Ildikó csak kilenc másodperccel a vége előtt szépített, nem volt más hátra, mint a vízből kikászálódva kezet rázni a győztessel (7:9).

A tavalyi olimpián és a két évvel ezelőtti világbajnokságon egyaránt negyedik helyezett magyar válogatott a továbbiakban az 5-8. helyért folytatja a vb-t. Azért remélhetőleg nem zárt kapuk mögött...