„Lőjön tizenöt gólt!” – mondta némi gúnnyal a hangjában a középkorú férfi a veszprémi aréna büféje előtt a Nagy László játékát érintő kérdésünkre a Magyarország–Norvégia világbajnoki selejtező előtt. Arckifejezése arról árulkodott: ezt tekinti a minimumnak azok után, hogy a Barcelonából Veszprémbe tartó világklasszis – olykor mulattató indokokkal – három évig távolmaradt a nemzeti együttes mérkőzéseitől. Sőt mind több jel mutatott arra, hogy spanyol dresszben lép föl a londoni olimpián.

Néhány hete fordult a kocka: a korábban a pénzügyi összeomlás határán táncoló bakonyi klub visszautasíthatatlan ajánlattal kereste meg a balkezes átlövőt, aki úgy döntött, csatlakozik Mocsai Lajos csapatához, s újra magára ölti a válogatott mezét is.

A vasárnapi meccsre kilátogató szurkolók többsége semmi kivetnivalót nem talált a már-már gyomorforgató epizódokkal spékelt ügyben. Egyikük így indokolt: „Szüksége van rá a csapatnak, meg nekünk is, és csak ez számít”, egy idősebb férfi szerint az együttes, mi több, az ország érdeke az, hogy Nagy magyar trikóban lépjen pályára. A Veszprém-sálban érkező fiatalember árnyaltabb véleményt fogalmazott meg: „Annak örülök, hogy kedvenc klubomhoz igazol, mert a világ legjobbjainak egyikével erősödünk, annak nem, hogy visszatér a válogatottba, mert a nemzeti csapathoz nem méltó, amit csinált.”

A jegytulajdonosok meghatározó többsége másként gondolja. Legalábbis erre utalt, ahogyan a közönség Nagyot fogadta.

A sarokban várakozó játékos arca feszültnek tetszett, miközben a helyi kedvenceket, Fazekas Nándort vagy éppen Carlos Perezt dübörgő tapsvihar köszöntötte a bemutatásnál. De talán egyikük sem vonult a játéktérre akkora üdvrivalgás közepette, mint Nagy. A drukkerek félreérthetetlenül jelezték: megbocsátottak a tévelygésért.

A nyitányként felhangzó „Veletek vagyunk! Veletek vagyunk!” rigmus is alighanem ezt az állásfoglalást közvetítette. Pedig alig egy éve történt, hogy ugyanezek a szurkolók hazaárulóként azonosították a Barcelona színeiben Bajnokok Ligája-találkozóra érkező Nagyot a veszprémi létesítményben.

Az antipátiának ezúttal nyoma sem volt. Még akkor sem akadtak disszonáns hangok, amikor az ideges Nagy több lövést elrontott a meccs elején. A játékos aztán néhány perc elteltével megnyugodott, s a házigazda csapat legjobbja volt. Nem csupán góljai, de príma asszisztjai, s kemény védekezése is kiemelte kollégái közül. Persze Fazekas védései és Császár góljai is kellettek ahhoz, hogy a magyarok 12:10-es előnnyel vonuljanak pihenőre.

A második játékrész elején gyorsan egyenlített a fölöttébb masszív, Kjelling, Tvedten, Myrhol fémjelezte vendégegyüttes, de a hazaiak hamar magukra találtak. Fazekas szenzációs bravúrokat mutatott be, így tíz perc elteltével négy góllal vezetett Mocsai tréner gárdája (17:13). E fórt azonban nem tudta állandósítani, az előny egygólosra olvadt az 52. percre (20:19). Ám a feszült hajrá a nagyot küzdő Zubaiéknak sikerült jobban: az együttes az utolsó percekben mutatta a legjobb teljesítményt, így a magyar válogatott hatgólos előnyt szerzett a szombati, norvégiai visszavágóra (27:21).

A több ezer szurkoló felállva ünnepelte a győztes csapatot, zúgott a „Szép volt, fiúk!”. Az első sorokban helyet foglaló nézőkkel pacsizó játékosok között elöl sétált Nagy. Csupán a rá fókuszáló fotósok hada emlékeztetett a játékos elmúlt három évére...

Az biztos: a magyar válogatott taktikai repertoárja sokkal szélesebb Nagy Lászlóval, mint nélküle, s a Veszprém is régen igazolt olyan kaliberű klasszist, mint a Szegeden nevelkedett átlövő. Mindkét csapat sokat erősödött a Naggyal.

Mármint játékerőben.