Már sportági sci-finek hat az az éppen negyven évvel ezelőtti nap, amelyen néhány órán belül kétszer játszották el a magyar himnuszt az asztalitenisz-világbajnokságon. Jónyer István előbb egyesben, majd Gergely Gábor oldalán is aranyérmes lett Kalkuttában. A páratlan páros ma úgy mesél az 1975-ös csodáról, mintha csak tegnap történt volna...
Egyéni számban azóta sem esett meg a nagy eset, hogy magyar pingpongos vb-dobogó tetejére állhatott. Igaz, akkor, négy évtizeddel ezelőtt sem volt minden sétagalopp. Jónyer például három nappal az indulás előtt még abban sem lehetett biztos, hogy egyáltalán útra kelhet. – Sefteltem, lebuktam, eltiltottak, még az útlevelemet is bevonták, a kapitányunk, Berczik Zoli rohangászott fűhöz-fához, hogy elérje: részt vehessek a vébén. Sikerrel járt, így mi is sikerrel járhattunk – emlékezik a viharos időszakra a Klampár Tibor partnereként már 1971-ben világbajnoki címet nyerő extraklasszis, aki elárulja: kétségek ide vagy oda, ő semmit nem bízott a véletlenre. – Annyit edzettem, mint még soha, még arra is figyeltem, hogy mit iszom, mit eszem, lemondtam a kávéról, a piáról, nyolc kilót fogytam, mert elhatároztam: én leszek a legjobb. Aztán majdnem mégis fuccs lett az egésznek, mert bár engedélyezték az utazásomat, odakint azonnal gyomorfertőzést kaptam.
 |
| Gergely Gábor (balról), Jónyer István: 1975-ben... Petrovits László / MTI |
Azt már Gergely teszi hozzá, hogy a szállodában nem volt leányálom Jónyerrel egy szobában lakni, mert „lényegében az egész napot a mosdóban töltötte, minden kijött belőle”.
