Jókor jött ez az elismerés, mert Ricciardo apja egy közelmúltbeli interjúban elárulta, épp akkoriban kerültek holtpontra: a család anyagi forrásai kimerülőben voltak, s fia nem olyan tempóban jutott előrébb, ahogyan azt szerették volna. Jól tették, hogy nem adták fel, hiszen hamar kiderült, a Red Bull tényleg szárnyakat ad: Ricciardót 2011 derekán beprotezsálták az akkor még létező kis csapathoz, a HRT-hez. De csak átmenetileg: miután félszezonnyi tapasztalatot szerzett – s bemutatta, hogy kellően érett, fegyelmezett –, 2012-ben már a Red Bull fiókcsapata, a Toro Rosso pilótája lett.
Két évet töltött ennél az istállónál, precízen, okosan és ami fontosabb, csapattársánál gyorsabban vezetett, de igazán kiugró eredménye nem akadt. Meg is lepődtek sokan, amikor tavaly bejelentette a Red Bull: 2014-re leszerződtette – a nem mellesleg egykor szintén a Toro Rossótól igazolt, azóta négyszeres világbajnokká vált – Sebastian Vettel csapattársának. Ebben alighanem szerepe volt annak is: mások mellett a Red Bulltól távozó, szintén ausztrál Mark Webber volt Ricciardo legerősebb, leghűségesebb „lobbistája”.
|
Nevető első. Ricciardo a mogyoródi dobogó tetején
Kurucz Árpád |
Bár sokan úgy vélték, hogy Vettel lemossa őt a pályáról, az ausztrál hamar igazolta főnökei döntését: már az első futamon – ráadásul szülőhazájában, Ausztráliában – legyőzte csapattársát, és dobogós helyezéssel nyitott. A pezsgőzés után elvették tőle az eredményt, mert kiderült, az autója nem volt teljesen szabályos, de azért így is sok minden nyilvánvalóvá vált Ausztráliában. Egyfelől az, hogy Ricciardo éppolyan sebességgel alkalmazkodik, tanul, fejlődik, mint ahogyan hajt: pokoli gyorsan. Másfelől egy világ számára vált világossá: ezt a srácot nem lehet nem szeretni.
Mert bár a volán mögött egy centit, egyetlen tizedet sem ad senkinek ajándékba, s kőkemény harcos, az autóból kiszállva mindig szívmelengető közvetlenséggel, szerénységgel nyilatkozik. (Ausztráliában a pódiumon állva csak annyit tudott kinyögni nevetve: „Röhejes, biztos mindjárt szólnak, hogy ez csak egy vicc, Daniel, húzz le a dobogóról!”) És ott van még a védjegye, amit, meglehet, a nap huszonnégy órájában „visel”: a harminckét fogas mosolya.
Ezt a mosolyt pedig az idén már ötször láthattuk a dobogón, két esetben pedig annak legtetején. S hogy mást ne is említsünk, az ausztrál jelenleg a harmadik helyen áll összetettben a két utolérhetetlen mercedeses mögött, a kocsijával rendre kínlódó csapattársa pedig csupán a hatodik. Vagyis épp az ellenkezője történik annak, mint amit sokan jósoltak: annyi tény, hogy volt felmosás, csak épp Ricciardo törölte fel a padlót Vettellel… (A sors fintora, hogy a Mark Webbert megannyiszor megalázó helyzetbe szorító németet épp egy ausztrál győzi le rendre.)
S ha ennyi nem lenne elég: nemrégiben a kétszeres bajnok Fernando Alonso (Ferrari) dicsérte „agyon” Ricciardót egy kemény – az ausztrál győzelmét hozó – csatájuk nyomán, mondván, nagyon gyors, nagyon harcos, de hagy helyet a riválisnak, tiszteli a másikat, és ésszel küzd. Csoda-e, hogy ha lehet, hétről hétre szélesebb a mosoly a tréfára és bulira mindig kapható, de a magánélete részleteit eddig hatékonyan titkoló Riccardo arcán. A fél világ együtt kacagott vele, amikor a Magyar Nagydíj megnyerése után kiposztolta saját vigyorgó arcát azzal a szöveggel: „Nem garantálom, hogy ez a fickó józan marad.”
S bár a buli nem maradt el, egy újabb posztból pedig az is kiderült, hogy a másnapi ébredés sem volt egészen panaszmentes... A több kollégájához hasonlóan Monacóban élő Ricciardo továbbra is a földön jár. Miként felettesei fogalmaztak: „Daniel a gyors győzelmektől nem szállt el, sőt többet dolgozik és fegyelmezettebb, eltökéltebb, mint valaha, már tudja, hogy bármit elérhet.” Alighanem az ausztrál Alan Jones, 1980 Forma–1-es világbajnoka foglalta össze legtalálóbban és legtömörebben honfitársa kétarcúságát, a ringen kívüli kedvességét és a volán mögötti kérlelhetetlenségét, amikor úgy jellemezte honfitársát: „Babaarcú gyilkos.”
