galéria megtekintése

Minden európai mércét kiálltunk, nem ért véget a lebilincselő magyar mesejáték

Lyonban kedden zenei fesztivál zajlott, a belvárosban egymást követték a szabadtéri koncertek, a sétálóutcák egyikében, a Rue de Merciere-en található Éden rockklubban pedig még éjfél tájban is nyomta egy banda Bob Dylan örökbecsű dalát, a Knockin' on Heaven's Doort.

Az Éden is és a kopogtatás a mennyország kapuján is illett a magyar válogatott eddigi szerepléséhez, hiszen a csapat nemhogy itt van az Európa-bajnokságon, de már a portugálok elleni mérkőzés eredményétől függetlenül is továbbjutott a legjobb tizenhat közé. Így aztán szerdán sem követték kevesebben, mint korábban: végeláthatatlan sorokban meneteltek a honfitárs szurkolók a Parc Olympique stadion felé.

Fotó: Hegedűs Gábor / Népszabadság

A masírozás nem kis sportteljesítmény volt, hiszen több mint tíz kilométert kellett megtenni a 32 Celsius-fokos hőségben, és az útvonalon nem volt tető, mint az arénában. Ezeknek a drukkereknek azonban meg se kottyan az efféle próba, mert akadt köztük, aki húsz órát utazott Lyonba, és nyomban a meccs után újabb húsz órán át autózik vissza. „Ezért a csapatért ez semmi!” – mondta ragyogó tekintettel, arcán a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül. Takaró Pétert Mosonmagyaróvárról nagyobb megpróbáltatás érte, mert Bordeaux-ban, a magyar–osztrák mérkőzés előtt elesett, és eltörte a kezét, ami – mint mondta – azért volt igazán fájdalmas, mert kórházba kellett mennie, és nem láthatta a 2-0-ás győzelmet.

 

Popp Viktor hentesmester a St. Gallenhez közeli Jonschwilből érkezett. Három esztendeje dolgozik az alpesi országban, ahol – mint említette – addig marad, míg Magyarországon nem lesz hasonló nyugalom, mint Svájcban. Úgy tippelem, van még néhány évtizede odakinn...

Fotó: Hegedűs Gábor / Népszabadság

A magyar válogatottnak két perce sem volt, hogy megússza portugál helyzet nélkül: noha Pepe az indítás közben hanyatt esett, negyvenméteres átadása tökéletesen érkezett Nanihoz, a csatártól azonban úgy pattant el a passz, mintha tömör gumilabdát kapott volna. Jól adogatott és kontrollálta a játékot az ellenfél, ám a magyar együttes ellenőrzés alatt tartotta a kapuját. Az ismétlődő szögletrúgásoknál a válogatottsági örök listán Király Gábor (106) és Bozsik József (101) mögé, a harmadik helyre felzárkózó Juhász Roland (93) követte Cristiano Ronaldót, és eleinte nem is tudott fejelni a portugál extraklasszis, aki még délelőtt mérgében a tóba dobta riporter honfitársa mikrofonját... A tizenkilencedik percben pedig még bosszúsabb lehetett, mert Gera húsz méterről, ballal ragyogó mozdulattal rúgta meg a leesés pillanatában a kifejelt labdát, és lövése menthetetlenül a bal sarokba vágódott (1-0).

Európa-bajnoksághoz méltó, nagyszerű megmozdulás, egyben jubileumi dugó volt: Gera huszonötödik gólja a válogatottban. Nem csoda, ha tombolt a húszezres magyar tábor!

Fotó: Hegedűs Gábor / Népszabadság

Nem sokkal később már 2-0 lehetett volna. Kalandos akció végén Elekhez pattant a labda, a középpályás tíz méterről lőhetett, de Rui Patricio, ha nem is könnyen, védett. A huszonkilencedik percben viszont Királynak kellett hárítania: Cristiano Ronaldo jó harmincról szúrta rá a szabadrúgást, és a veszedelmesen a bal sarokra tartó labdát a doyen kiütötte. Aztán néhány másodpercnyi gurigázás nyomán olézott a Király kapuja mögötti részt, valamint a felső szektorok többségét megtöltő magyar közönség, majd CR7-et kezdte gúnyolni Lyonba látogató honfitársaink egy része. Jobban hangzott a „mindent bele!” és a „hajrá, magyarok!” Még jobban szólt Atkinson sípja, amikor Nani hiába lőtt a léc alá, Pepe és Vieirinha lesállása miatt az angol játékvezető érvénytelenítette a portugál gólt.

A negyvenkettedik percben viszont nem volt mentség: Cristiano Ronaldo amilyen kitűnő ütemben, olyan érzéssel szöktette a bal oldalon Nanit, aki a tempókésésben lévő Guzmics mellől, ballal védhetetlen lövést küldött a „rövid” sarokba (1-1).

De a második félidő elején már megint a magyar válogatott vezetett! Dzsudzsák jobbról lőtt szabadrúgást, labdája megpattant a sorfalban álló André Gomesen, és a kapu közepébe jutott (2-1). Rögtön ez után Szalai látszólag gólpasszal lepte meg Lovrencsicset, aki talán eldönthette volna a találkozót, de kapkodott, és ziccerhelyzetben csak az oldalhálót találta el.

Nagy mulasztás volt, mert a következő portugál akció végén – Joao Mario passza után – Cristiano Ronaldo finoman sarkazott, és Király hiába vetődött, nem érte el a mesterien a jobb sarokba továbbított labdát (2-2).

Fotó: Hegedűs Gábor / Népszabadság

De még mindig volt magyar válasz! Az ötvenötödik percben Dzsudzsák szabadrúgása a sorfalról visszapattant a csapatkapitányhoz, aki a tizenhatos jobb oldali sarkánál befelé fordult, majd tizennyolc méterről lőtt, és labdája Nani lábán megperdülve a jobb sarokba jutott (3-2).

Ebben a pillanatban azon kellett gondolkodni, magyar együttes legutóbb mikor nyújtott ehhez hasonló teljesítményt a labdarúgás nagy tornáinak bármelyikén. (Megmondom: az 1982-es világbajnokságon, a két évvel korábban Eb-döntős belgák elleni, majdnem megnyert, sajnálatosan „elvezetett” 1-1 alkalmával.) De nem lehetett hosszasan tűnődni, mert a hatvankettedik percben – a néhány momentummal korábban beállt Quaresma beívelése után – Cristiano Ronaldo megelőzte Juhászt, és a léc alá fejelt (3-3).

Fotó: Hegedűs Gábor / Népszabadság

Két perccel később pedig ismét előnyt szerezhetett volna a magyar válogatott... Az Eb eddigi legkiválóbb mérkőzésén – nem először – Elek került helyzetbe, és majdhogynem eltörte a jobb kapufát.

Bánkódni azonban nincs ok, sőt, a legteljesebb örömmel konstatálhatjuk: a magyar válogatott minden európai mércét kiálló, megkapó produkcióval – figyelem! – csoportelső.

S a lebilincselő mese vasárnap este kilenctől Toulouse-ban folytatódhat Belgium ellen, amely az utolsó szerdai meccsen Svédországot múlta felül 1-0-ra...

F csoport
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 3-3 (1-1)

Lyon, 54 000 néző. Jv.: Atkinson (angol).

Magyarország: Király – Lang, Juhász, Guzmics, Korhut – Lovrencsics (Stieber, 82.), Pintér, Gera (Bese, 46.), Elek, Dzsudzsák – Szalai (Németh, 70.).

Portugália: Rui Patricio – Vieirinha, Pepe, Ricardo Carvalho, Eliseu – Joao Mario, William Carvalho, Joao Moutinho (Renato Sanches, 46.), André Gomes (Quaresma, 61.) – Nani (Danilo, 81.), Cristiano Ronaldo.

Gól: Gera (19.), Nani (42.), Dzsudzsák (47. és 55.), Cristiano Ronaldo (50. és 62.).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.