|
Izlandi mámor Amszterdamban, a hollandok elleni 1-0 után
Michael Kooren / Reuters |
Izlandon amúgy nemcsak a felnőttválogatott jó: az U21-es csapat nemrégiben 3-2-re legyőzte a francia együttest, miközben a Transfermarkt.de weboldal szerint az izlandi utánpótlás-válogatott kezdőcsapatának értéke 0,35 millió, míg a franciáé 47,4 millió euró...
Igaz, hogy Izlandon kevesen laknak, de nem mondható, hogy kevesen futballoznak. Akureyriben, a legnagyobb vidéki városban (18 ezer lakos) két másodosztályú csapat van; a KA-ban és a volt NB I-es kapust, Matus Sándort felvonultató Thórban egyaránt négy-ötszáz gyerek rúgja a labdát. Reykjavík elővárosában, Kópavogurban (33 ezer lakos) egy első (Breidablik) és egy másodosztályú (HK) csapat van. A HK U9-es együttesének minden edzésén 45-50 fiú vesz részt négy-öt edzővel.
A gyakorlást fedett, műfüves, nagypályás csarnokban tartják. A pálya másik oldalán az U9-es lányok edzése zajlik 35-40 gyerekkel és három-négy edzővel. A városban kétszer-háromszor annyi gyereket látni a Breidablik mezében vagy melegítőjében, mint a HK-éban; el lehet képzelni, hogy az U9-es csapatuk edzésén hány gyerek lehet.
Szinte mindenki sportol. Aki nem futballozik vagy kézilabdázik, az főként úszni jár: az országban 120 tiszta, jó állapotú, nagyon olcsó uszoda van (azaz átlagosan minden 2750 lakosra jut egy), és ezekbe valamennyi korosztály szinte napi rendszerességgel jár. A magas életszínvonal miatt elképzelhetetlen, hogy egy gyerek azért ne járjon sportolni,mert a szüleinek nincs pénzük tagdíjra (amelynek egy részét egyébként fizeti az önkormányzat).
Az sem jellemző, hogy azért ne tudjon valaki sportolni, mert a szülei nem tudják munkaidőben elvinni: az iskolából ingyenes busz szállítja a kicsiket, és mivel nagyon biztonságos a közlekedés, sok gyerek már hat-hét éves korától egyedül, biciklivel jár haza az edzésről. A legifjabbakon nincs teljesítménykényszer: a lényeg, hogy jól érezzék magukat. Ha nagyobbak lesznek, és komolyan gondolják, hogy elkötelezik magukat a futball iránt, terhelhetik őket.
Az izlandi első osztályú bajnokságban tizenkét csapat szerepel; kilenc Reykjavíkból és mindössze három vidékről. A legtöbb csapat stadionjában 700–1500 ülőhely van, a meccsek jó része csaknem telt házas (a válogatott otthonául szolgáló Laugardalsvöllur stadion kapacitása 9800). A nagyobb csapatok – FH, KR, Stjarnan, Breidablik – szurkolói végigéneklik a rangadókat. A meccseken nem lehet rendőrt látni, és biztonsági őr is csak néhány van. Motozás sincs; a huliganizmus, a szurkolói balhé errefelé ismeretlen.
Természetes, hogy a meccsekre 10-12 éves gyerekek is kimennek egyedül vagy a barátaikkal, de családostul is sokan felkerekednek. A bajnokság színvonala nem éri el a svéd vagy a norvég élvonal nívóját, néha előfordulnak bántó ügyetlenségek, ugyanakkor feltűnő, hogy az iram az elsőtől az utolsó percig nagy, és szembeszökően sok az ütközés. Kevés viszont a szabálytalanság, műesés vagy szimulálás pedig szinte soha nem fordul elő. Az izlandiak már régóta elhagyták az ívelgetős brit stílust: a csapatok egységesen a rövid passzos futballt kultiválják. S főleg: játsszák...
