Megcsíptük, Fradi Dezső!

Angyalföldre mehetnek az FTC-drukkerek. Most még nem futballmecsre, hiszen a Vasas a Fáy utcában a tavaszi idény során március 19-én fogadja a zöld-fehér csapatot. Az úti cél a Teve utca páratlan oldala – valószínű, hogy a páros rész elején található Országos Rendőr-főkapitányság épületébe egyikük sem akar hivatalos lenni –, ott is Budapest Főváros Levéltára. Ezt a közintézményt a XIII. kerületi helyszín ellenére szívesen keresik majd fel a ferencvá­rosi rajongók, tegnaptól ugyanis ott olvashatók és kutathatók az FTC iratai, kiadványai, levelei, a külön­böző tervrajzok, fotótári anyagok, amelyek felbecsülhetetlen részét képezik a legnagyobb hagyományú magyar sportegyesület múltjának.

„Diditális” változat
„Diditális” változat
Szabó Miklós / Népszabadság

A két fél közötti megállapodás alapján az FTC csak letétbe helyezte értékeit a levéltárban, a tulajdonjog a klubnál marad. Az FTC-stadionban nem volt lehetőség arra, hogy ott tegyék hozzáférhetővé az anyagok böngészését, a BFL épületében viszont valóban huszonegyedik századi körülmények fogadják az érdeklődőket.

A Fradi Múzeumot Nagy Béla alapította 1984. május 3-án. A legendás krónikás több mint száz könyvet, kiadványt, műsorfüzetet írt és szerkesztett szeretett klubjáról, fényképeket, okleveleket, relikviákat kutatott fel. A gazdag gyűjtemény esztendeje kapta meg a hivatalos múzeumi besorolást, s – akárcsak a nagy külföldi kluboknál – az Üllői úton is a stadion­túra része a digitális elemekkel bővített kiállítás.

Akinek azonban nincs lehető­sége elmenni oda, az az íróasztalánál lehet múzeum- és könyvtárlátogató. A legnagyobb közgyűjteményi portálon, a Hungaricana internetes oldalon ugyanis szintén csütörtöktől olvashatók Nagy Béla könyvei, megtalálhatók az FTC műsorfüzetei, különböző kiadványai, s az összetett keresésnek köszönhe­tően a FTC-ről a 150 közgyűjtemény anyagai között is lehet kutakodni.

Akit például az érdekel, hogy az MSZMP foglalkozott-e anno a klubbal, nem csalódik majd: a böngészés közben meg lehet találni a párt budapesti végrehajtó bizottságának jegyzőkönyveit is. Az 1960. október 24-i ülésen téma volt az egyesülettel kapcsolatos több adminisztratív intézkedés. Betű szerinti idézet: „az ftC edzőmérkőzéseit elvinni, a sportpálya kapuit bezárni; vidéki mérkőzésekre az IBUSZ vonatok és buszok leállítása; MTI tablóknál, a Képes Sportnál, a napi sajtónál leállítani a »Fradi-oldalt«;  különféle vonalon fellépni a »Fradi-kultusz« elleni vendéglátóipar »Fradi babák« csokoládé, Karinthy »Fradi-sziv« c. könyvének újrakiadása, stb. Ez az »Intézkedési terv« nem tartalmazza az adminisztratív /rendőri/ szervek által már megtett vagy teendő intézkedéseket.”

Megállapítható, hogy az elvtársaknak nemcsak az FTC, hanem a magyar nyelv is ellenfél volt. (A politika pedig máig jelen van az FTC-ben, hiszen a klub két legfőbb vezetője egyaránt a kormánypárt korifeusa.)

Könnyedebb téma szintén még a portálról: az 1908-as Budapesti Czim és Lakásjegyzékben a VIII. kerületi Baross utcában a lakók egyikét így hívták: Fradi Dezső.

Persze Schlosserre, Sárosi doktorra, Toldira, Albertre, Varga Zoltánra, Nyilasira sokkal könnyebb rákeresni...

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.