Még véletlenül sem ejtette ki Knézy a menekült úszólány nevét

Hiába nyerte meg a 100 méteres női pillangó egyik előfutamát Yusra Mardini, ifjabb Knézy Jenő sem az indulók felsorolásakor, sem pedig a célba éréskor nem említette meg a nevét. Yusra Mardini a menekült válogatott tagjaként indult. 

Öten álltak rajthoz a 100 méteres női pillangó egyik előfutamában. Ők voltak a leggyengébb idővel kvalifikált versenyzők. Ifjabb Knézy Jenő az öt nőből négynek a nevét megemlítette, de Yusra Mardinit kihagyta. Miután a szíriai menekült lány megnyerte az előfutamát, a kommentátor akkor sem tartotta említésre méltónak a 18 éves lány nevét és azt, hogy ő a menekült válogatott tagjaként vesz részt az ötkarikás játékokon. 

Fotó: Michael Dalder / Reuters

Yusra Mardini, a menekült válogatott legismertebb arca, aki többször elmondta, hogy a szíriai háború elől menekülve társaival majdnem a tengerbe veszett. Németországba érkezve kezdte meg a felkészülést az olimpiára.

A közvetítés az úszóversenyekről  érhető el, Mardini úszása pedig 27:30 körül látható. A Kettős Mérce - rosszabb minőségű - videója pedig itt megnézhető:

 

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.