Másnak szabad, amit magyar birkózónak nem? Lőrincz Tamás kiesett, egekig érnek az indulatok

Lőrincz Tamás kiesett, mivel dél-koreai legyőzője a negyeddöntőben vereséget szenvedett a kötöttfogású birkózók 66 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia keddi versenynapján.
„Állítólag a nyakához nyúlt, nem tudom, én még ilyet nem láttam" - mondta Takács Ferenc, a válogatott másodedzője Lőrincz karikás intéséről, amit a Rju Han Szu elleni nyolcaddöntőben kapott még 0-0-ás állásnál, kilenc másodperccel az első menet vége előtt.

A szituációról Sike András szövetségi kapitánynak is megvolt a véleménye: „Úgy tűnik, mi nem nyúlhatunk hozzá az ellenfeleinkhez, nekünk nem szabad."

A nagy indulatokat kiváltó mérkőzés után a londoni ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar klasszisnak a vigaszági szerepléshez az kellett volna, hogy a 2013-as vb-győztes Rju a fináléig meneteljen, ám a dél-koreai veszített az örmény Migran Arutjunjan ellen, ezzel Lőrincz búcsúzott.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.