|
 A világ élvonalába tartoznak: Ausztrália és Sri Lanka mérkőzik Reuters - Dinuka Liyanawatte
Négy évvel ezelőtt hat csapattal rajtolt az első magyarországi krikettbajnokság: a spontán szerveződés első képződménye Budapesten élő angolok és ausztrálok nevéhez fűződik. Az ötletgazdák kiléte aligha véletlen: a krikett élvonalában csupa brit ajkú nemzet, illetve korábbi gyarmat tűnik fel (Anglián kívül Írország, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, India, Sri Lanka és Pakisztán is az elithez tartozik).
Noha a sportág hazai változata szépen fejlődik, a Török Gábor irányította Magyar Krikett Szövetség egyelőre aligha célozhatja meg az említett országok szintjét. Miután Sződligeten nemrég megépült az ország első igazi krikettpályája (a mérkőzéseket eddig labdarúgó-létesítményekben rendezték), továbbá megfelelő számú csapat (tizenegy felnőtt- és négy junior együttes) is verseng az első, valamint a második ligában, a lelkes amatőrök alkotta képviselet felvételét kéri a nemzetközi testületbe. „Van impozáns pályánk, teljesítettük az összes feltételt, így az év végén beadjuk jelentkezésünket; kérésünkről jövő júliusban, Dubajban döntenek. Ha a reakció pozitív lesz, akkor indulhatunk a nemzetközi versenysorozatokban, nem utolsósorban anyagi támogatáshoz is jutunk” – említi a civilben hardvereszközök értékesítésével foglalkozó elöljáró, hozzátéve: felvételük esetén félállású alkalmazottat bíznak meg a sportág szélesebb körű népszerűsítésével.
A hazai mezőnyben 150 felnőtt és ugyanannyi ifi játékos sportol. A krikettesek megközelítőleg fele az imént említett országok szülöttje. Erőfölényük miatt ők versengenek a magyar bajnokság első osztályában, míg a második vonalban hazai fiatalok rivalizálnak. A válogatott összetételét tekintve szintén „vegyes” a kép. Fellép ott afgán, angol, ausztrál, indiai és új-zélandi játékos is. A honosítási szabályok szerint egyébként csak olyan krikettes szerepelhet a nemzeti csapatban, aki minimum hét éve az adott országban él. S bár a sportág hallatán egyelőre kevesen kapják fel a fejüket, Török Gábor sietve közli: a világ második legnépszerűbb játékáról van szó.
Az már kevésbé meglepő, hogy az első helyen a labdarúgás áll...
|