galéria megtekintése

Londont nem szárnyaljuk túl

1 komment


Őri B. Péter

A múlt hét végén megnyugodhatott néhány sportági vezető: végre meglett az áhított olimpiai kvóta. A legfrissebb adatok szerint 117 magyar versenyző utazhat a nyáron Rióba. Ez ugyan negyvenkettővel kevesebb a londoni játékokon részt vevők számánál, de még szerezhető kvalifikáció.

Az ökölvívók, súlyemelők és a tornászok eddig kilógtak a sorból. A korábban szép eredményeket elérő sportágak képviselői egészen a múlt hét végéig a hagyományokhoz méltatlanul szerepeltek, így szégyenszemre nem volt nevezhető képviselőjük az idei nyári olimpiára.

Az öklözők a törökországi Samsumban vetélkedtek: a 75 kilós súlycsoportban versenyző Harcsa Zoltán bokszolta ki brazíliai repülőjegyét.

Az emelők az ólomsúlyú Nagy Péter jó helyezésének ­köszönhetően jutottak egy férfi kvalifikációhoz; a résztvevő személyéről a szövetség dönt majd.

 

A tornászok az olimpia helyszínén vetélkedtek. Kovács Zsófia és Makra Noémi, valamint Kardos Botond és Hidvégi Vid is kvótás pontszámot ért el, közülük nemenként egy-egy versenyző léphet szerhez a brazil városban.

A birkózók azt remélték: nem csak egy magyar legény lesz a szőnyegen Rióban, ugyanis a hétvégéig, a Szerbiában rendezett kvótaverseny kezdetéig csupán a kötöttfogású Lőrincz Viktor (85) szerzett kvalifiká­ciót. Nagybecskereken viszont megnyugodhattak, ugyanis hárman – a szintén kötöttfogású Lőrincz Tamás (66) és Varga Ádám (98), valamint a szabadfogású Veréb István (86) – már mint ötkarikás „rióiak" térhettek haza.

Néhány hónappal ezelőtt sok vezetőt azzal zrikáltak: mekkora blama, hogy az eseményt közvetítő kiályi tévé utazó csapatában többen vannak, mint a riói kvótás sportolók, ám azóta a versenyzők nagy hajrába kezdtek.

Igaz, több sportági szövetségben még most is idegesek az olimpia 2016 szókapcsolat hallatán. Például az asztaliteniszezőknél: három férfi és három női pingpongos szintén a múlt héten Halmstadban küzdött Rióért, de mindegyikük betlizett. Világranglistás helyezése alapján Póta Georginának van még esélye arra, hogy asztalhoz álljon a játékokon. A laikusoknak talán meglepetés, hogy még egyetlen cselgáncsozó sem készülhet Rióra, ám ennek nem a rossz szereplés, hanem a kvalifikációs szisztéma az oka: pontokat május 31-ig lehet gyűjteni.

Csúfos véget ért a kézilabdázók kvalifikációja: sem a férfiak, sem a nők nem tudták kiharcolni a részvétel jogát. Eddig egy magyar együttes mindig játszhatott az olimpián. A csapatsportokban amúgy is rendkívül gyenge a teljesítmény: a kézilabdán kívül kosár- és röplabdában, valamint labdarúgásban sem lesz a játékokon magyar együttes. A becsületet a vízilabdázók mentették meg: mind a férfiak, mind a nők megváltották repülőjegyüket.

Az egyéni sportágakban – jelen állás szerint – a legnépesebb küldöttség az úszóké, őket követik az atléták, majd a kajak-kenusok és a vívók (utóbbiak közül kilencen versenyeznek, a tizedik a férfipárbajtőr-csapat tartalékja).

Kvótát még 16 sportágban – asztalitenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, golf, íjászat, kajak-kenu, kerékpár (mountain-bike és BMX szakág), ökölvívás, öttusa, ritmikus gimnasztika, tenisz, tollaslabda, triatlon, úszás – lehet szerezni.
A londoni magyar létszám bizonyosan nem szárnyalható túl. Szakértők szerint az aranyérmek száma sem, sőt már a négy évvel korábbi eredmény megközelítése is jó teljesítmény lenne.

Elégedett direktor

Maximálisan elégedettek vagyunk azzal, hogy ebben a szakaszban már majdnem százhúsz magyar sportoló részvétele biztos Rio de Janeiróban – mondta lapunknak Fábián László, a MOB sportigazgatója. – Azt persze nagyon sajnáljuk, hogy egyik kézilabdacsapatunk sem jutott ki, de az már csak hab lett volna a tortán, így sem panaszkodhatunk. Nyolc-kilenc kvótára számítunk még cselgáncsban, s úszásban, kajak-kenuban, atlétikában, öttusában, tollaslabdában, asztaliteniszben is biztosan szerzünk még ötkarikás helyeket. Nem lepődnék meg, ha végül száznegyven sportolónál is több lenne a magyar olimpiai résztvevők létszáma. (BOZ)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.