Mocsai – akit Buday Ferenc szakfelügyelő „a magyar kézilabdaélet meghatározó, legkomolyabb szakmai ismeretekkel bíró edzőjeként” aposztrofált a Digisport reggeli műsorában – távozik tehát, s ez a legkevésbé sem jó hír a sportág barátai számára. Még akkor sem, ha a mester nevéhez nagyszerű sikerek mellett – csapatával az utóbbi négy évben öt világversenyen jutott a legjobb nyolc közé – felejthetetlen vereségek sora fűződik. Ő volt a női válogatott kapitánya 2000-ben, a sydney-i olimpián, amelynek döntőjében a honosított extraklasszis Radulovics és társai már hat góllal vezettek a dánok ellen, ám az utolsó negyedórát „sikerült” 14:4-re elveszíteniük. Ugyancsak Mocsai dirigálta azt a női társulatot, amely 2003-ban a vb zágrábi döntőjében hét perccel a lefújás előtt még hétgólos előnyben volt a franciákkal szemben, majd a döntetlen után alulmaradt a hosszabbításban. S a legfrissebb: Mocsai dirigálta az idén júniusban azt a férfigárdát, amely a szlovénok elleni vb-selejtező hazai meccsét három góllal megnyerte, aztán a visszavágó 58. percéig továbbjutásra állt riválisával szemben, de az végül hatgólos „zakót” adott fel rá.
Mindezzel együtt: Mocsai lelépése már-már pótolhatatlan veszteség a kézilabdasportnak, még akkor is, ha a szövetség látványos gesztusként felajánlotta számára a felelősség és konkrét feladatkör nélküli – szakmai igazgatóra keresztelt – tanácsadói posztot. Ugyanakkor nem kétséges: Mocsai „fellépése” hatalmas nyereség lehet az egyetemes magyar sport számára.
Már törvény is viseli a nevét.
Amint azt minden valamirevaló sportkedvelő kívülről fújja: a parlament két hónapja módosította azt az oktatási jogszabályt, amelynek nyomán a Semmelweis Egyetemből kivált a Testnevelési Egyetem. A kormány azzal indokolta a decentralizálást, hogy az egészségügy és a sporttudomány területein jelentkező legfontosabb feladatok közötti kapcsolatot intézményesen is meg kell erősíteni.
Az exkapitányhoz (vagy éppen a miniszterelnökhöz) közel állók viszont állítják: a legendás TF önállósodásának ötlete a kormányfővel rendkívül jó viszonyt ápoló Mocsaitól ered, aki saját következő munkahelyét teremtette meg azzal, hogy kijárta az intézmény leválását a SOTE-ról. S hogy ő legyen az új egység irányítója, már csak a felsőoktatási törvény rektorokról szóló passzusát kellett megváltoztatni, hiszen a kézilabdaedzőnek nincs professzori minősítése vagy bármiféle tudományos fokozata.
A megoldás megszületett: a lex Mocsaiként emlegetett törvényben a sporttudományok területén a doktori fokozattal egyenértékűnek fogadják el az olimpián elért dobogós helyezést. Mindezek után keveseket lepett meg a Népszabadságban augusztus közepén megjelent információ: az intézményben – jelentős szünetekkel – 1978 óta alkalmazásban álló, később menedzserigazgatóként, majd dékánhelyettesként is dolgozó Mocsai pályázik a Testnevelési Egyetem rektori székére.
Egy múlt heti bejelentés szerint még e héten kiírják a vezetői posztra a pályázatot, de a felsőoktatási államtitkárság azt is közölte: csak december közepén lehet rektora az egyetemnek, amelyet addig ideiglenesen Sterbenz Tamás irányít.
Lapunkat a TF-en úgy tájékoztatták, hogy tegnap megtartotta alakuló ülését az intézmény szenátusa, amely úgy döntött: noha korábban rendre kilencven (vagy éppen száz-) százalékos támogatottsággal választottak vezetőt az iskola élére, most elegendő lesz az ötvenegy százalékos szavazati arány is. Nem véletlenül nem vették figyelembe a legalább kétharmados többséget forszírozók érvelését: információink szerint attól tartanak a TF-en, hogy „külső” riválisa akadhat Mocsainak. Márpedig – állítják egybehangzóan az ott dolgozók –, ha valamilyen csoda folytán nem a kézilabdatréner lenne a befutó, az az új életre keltett TF halálát jelentené, hiszen (miképpen egyikük megfogalmazta) „pénz itt csak akkor lesz, ha Mocsai a rektor, igaz, akkor annyi, amennyiről eddig nem is álmodhattunk”.
S hogy ki ül az októberben már újra pályára lépő férfiválogatott kispadjára? Ezt egyelőre megtippelni is nehéz volna. A hazai mezőnyben alig akad szakember, aki megfelel a szövetségi kapitányi kritériumnak, miszerint a nemzeti együttes szakvezetője nem dolgozhat klubnál. Fölvetődhet természetesen, hogy külföldről szerződtessenek szakembert, de szezon közben ez sem egyszerű feladat.
Meglehet persze: az újdonsült tanácsadónak éppen az utódjáról szól majd az első javaslata.
