- Törékeny hölgy a drabális férfikollégák között és (többnyire) előtt... Mi a titka?

- Titok nincs, munka van. Meggyőződésem, hogy az érdem mindenekelőtt a játékosoké, akikkel feltehetően egy férfiedző is elérte volna ugyanezeket az eredményeket. Ezzel együtt eszem ágában sincs álszerénykedni, a norvég csapatnál valóban egyedi a helyzet. Nincs is tudomásom arról, hogy női vezetőedző férfisegítővel csapatsportágban hasonló sikereket ért volna el bárhol a világon.

- Pedig a válogatott 2003-ban a gyenge vb-szereplés miatt nem jutott ki az athéni olimpiára, s akkor Norvégián kívül mindenki azt hitte: kapitányváltás lesz. Az országon belül másképp gondolták...

- Természetesen rezgett a léc, de a szövetség vezetői nem az eredménytelenséggel foglalkoztak, hanem azzal: mi áll annak a hátterében? Volt merszük a kirakat mögé nézni, és ott azt látták, hogy adott egy sikeres tréner, aki egy évvel korábban új csapat építésébe fogott. További bizalmat szavaztak nekem, és ezt most, öt esztendő távlatából is köszönöm.

- Azt tudja, hogy ez nem lett volna mindenütt így?

- Tudom. De talán nem véletlen, hogy most mi tartunk ott, ahol, mások meg másutt.

- Norvégia az első, Dánia a tizenegyedik helyen zárta az Eb-t... Ez különleges elégtétel a skandináv riválissal szemben, amely hajdanán minden címet besöpört?

- Szó sincs semmi ilyesmiről, ráadásul az előzés, azt hiszem, a legkevésbé éppen a válogatott érdeme. Sokkal inkább a tudatos utánpótlás-nevelésé, illetve azé a felkészítési programé, amely konkrét posztokra képez játékosokat. Előbb ebben előztük meg Dániát, aztán a világversenyeken is. Most már ott tartunk, hogy tőlünk kizárólag az érmes helyezést tartják elfogadhatónak. És igyekszünk is megfelelni ennek az igénynek.

- Dániában nem is olyan régen nemzeti kinccsé nyilvánították a világverő női válogatottat. Most Norvégiában készülődnek a politikusok?

- Nem tudok erről, arról viszont igen, hogy hazánkban jelenleg a kézilabda, s azon belül a női szakág mindent visz: egyértelműen a legnépszerűbb sportág. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha a norvég futball nem olyan lenne, amilyen, akkor esélyünk sem volna, így viszont megpróbáljuk kiélvezni a helyzet minden percét. És nem utolsósorban az elismertségünknek megfelelő nívón játszani.

- A mostani együttes megnyerte a pekingi olimpiát, s győzött a legutóbbi két Eb-n is. Mennyi van még ebben a társaságban?

- Jóslat helyett hadd feleljek általánosságban: még jó sok.

- És mennyi van a szövetségi kapitányban?

- A szerződésem májusban jár le, de legkésőbb februárban igent vagy nemet fogok mondani. A folytatás kizárólag tőlem függ, ám ötven fölött az ember már nehezebben hozza meg a döntéseket. De - hogy félreértés ne essék - kizárólag a pályán kívül...

"Titok nincs, munka van"