Hogy hiányzott-e valami karácsonykor, azt nem illik firtatni, amúgy pedig rengetegen vannak, akiknek nemhogy nem tökéletes, de szorongatóan fájdalmas az ünnep (amely így nem is az nekik). A személyes vonatkozásokba gondatlanság betolakodni, a világ hatalmas futballfamíliájának karácsonyát viszont nyugodtan firtathatja az ember: abba a hatalmas családba szinte mindahányan beletartozunk.
Sok százmilliónyian megint elhúzhatjuk a szánkat: ezúttal se kaptunk Aranylabdát. Na persze, azt – jó esetben – csak a legnagyobb labdarúgóknak nyújtják át, de valójában nekünk is adják, hiszen a labdarúgás irdatlan nagyságú tábora mi vagyunk, a labda a miénk is. (Lenne.) Korábban minden egyes karácsony előtt nagy volt az izgalom, vajon kinek a fotója szerepel majd a France Football ünnepi számának címlapján, mert kizárólag onnan lehetett megtudni, ki nyerte el a díjat. Még az Európa különböző országaiból szavazó újságíróknak sem árulták el a végeredményt, ezért az valóban titok maradt, a francia lap szerkesztőin kívül csak a győzelmi fényképezésre kért első helyezett volt tisztában azzal, hogy övé a Ballon d’Or.
 |
| Ronaldót 1996-ban még megelőzték, 1997-ben és 2002-ben (képünkön) már nem Sergio Perez / Reuters |
A kontinens meg tippelgetett, és jó néhányszor „lőtt” mellé, mert ugyan ki mondta volna meg, hogy Raymond Kopa megelőzi a világbajnokságon tizenhárom gólt elérő Just Fontaine-t (1958), Luis Suarez a BEK-döntőben négy gólt szerző Puskás Ferencet (1960), Denis Law az akkor éppen BEK- és klub Világ Kupa-győztes, Európa-bajnok Suarezt (1964), Matthias Sammer a fenomén Ronaldót (1996), s hogy Igor Belanov (1986) vagy Michael Owen (2001) befuthat egyáltalán.
