A FIFA szabályalkotó testületének döntése nyomán hamarosan több lesz a mérkőzésmegszakítás a futballban, mint valaha. Már ha az a játék, amely a vitatott jelenetek sorozatos helyszíni megtárgyalásával párosul, labdarúgás lesz még egyáltalán. A több mint sportág efféle reformja mindenféle mutató alapján fölösleges, egyúttal kétséges, akár a leginkább billegő bírói ítélet.
Azt már régen megértük, hogy a magyar futball nem futball, de hogy az igazi labdarúgás se legyen labdarúgás, az teljesen új.
Ha egyáltalán labdarúgásnak nevezhető az a játék, amelynek alapkövét az erkölcsileg immár nyilván feddhetetlen FIFA szabályalkotó testülete letette. Arról van szó ugyanis, hogy a jövő év őszétől tesztelni kezdik, majd előbb-utóbb bevezetik, hogy – a lesállásokat kivéve – valamennyi vitás szituációt újra tárgyalnak, majd a technika segítségével valahol a pálya környékén megoldanak majd. A valamennyi nem azt jelenti, hogy minden egyes eset górcső alá kerül – hiszen azt még nem tudni, félidőnként hányszor lehet majd „televíziózni” –, csupán annyit tesz: a kritikus helyzetek bármely fajtája helyszíni disputa témája lehet.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legújabb elnöke „történelmi döntésnek” nevezte a képernyős határozatot. Annyiban igaza van, hogy a játéknak az a válfaja, amely e verdikt nyomán színre kerül, átrendezi a viszonyokat. Például a közönség kapcsolatát az Infantilino-féle változathoz. Mert abból a rengeteg vitából nem lesz dolce vita. A futball jelenleg több, mint sportág, saját olimpiája van – sőt a világbajnokságát többen nézik a föld kerekén, mint a nyári játékokat –, és ha a legjobbjaival bevonulna az ötkarikás találkozóra, akkor alighanem zárójelbe tenné szinte minden más sportág csaknem mindahány viadalát.
