Kiborult a doppingbotrány miatt a magyar kajak-kenusok alelnöke, elhagyja a szövetséget

Felfüggeszti tisztségét és távol marad az olimpiától Kadler Gusztáv, a kajak-kenu szövetség alelnöke.

A  Baráth Etele elnöknek írt levelében Kadler Gusztáv úgy fogalmaz: „Nagyon fontos számomra a tiszta sport, ugyanakkor a sportvezetőknek is tisztességesen kell eljárni. Az a módszer, amely a két sportoló olimpiai csapatból való kizárásához vezetett, számomra teljesen elfogadhatatlan. Ez az ügy nemcsak az érintett sportolóknak a szégyene, hanem azoknak a sportvezetőknek is, akik előkészítették azt.”

Kadler Gusztáv
Kadler Gusztáv
Forrás: DigiSport / YouTube

Elfogadja azt a döntést, hogy az atipikus mintát produkáló két versenyző, Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett másokat visznek Rióba, ám „a hozzá vezető utat mélységesen” elítéli. Úgy véli, a vezetőkben érzékelhető feszültség nem ragadhat át a versenyzőkre.

Megkérdeztük a sportvezetőt, hogy mit ért elfogadhatatlan módszeren, de a kisalfold.hu oldalon nyilvánosságra hozott levelén túlmenőleg nem akart részletekbe bocsátkozni. Azt megerősítette, hogy az olimpiára nem megy ki, s az alelnökségét pedig a következő közgyűlésig felfüggesztette.

Ismeretes, hogy a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk alapján  megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát a kajak-kenu szövetség elnöksége, Molnár Péter és Tótka Sándor utazik a doppinggyanúba keveredett győri  Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.