galéria megtekintése

Keressük egymást, gyerekek!

0 komment

H. I.

Huszonegy hónapon belül kilencedik alkalommal találkozik a Barcelona és az Atletico Madrid együttese. A két edző, Luis Enrique és Diego Simeone már mindent tud egymásról, de legalábbis a másik csapatáról. Az ismereteket az argentin tréner hasznosította nehezebben, hiszen a múlt év januárja és 2016 tavasza között hétből hét meccset vesztett az Atletico, a nyolcadikon aratott 2-0-ás diadallal viszont kiejtette a „Barcát" a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből.

Felkészül: Neymar, Messi és Luis Suarez
Felkészül: Neymar, Messi és Luis Suarez
Alejandro Garcia / MTI/EPA

Itt tartunk most.

 

A spanyol bajnokság pedig az ötödik fordulónál jár; első a Real Madrid (12 pont), második a Barcelona (9), negyedik az Atletico (8). A harmadik helyen a Las Palmas (9) virít, de ma a ­Real Sociedad vendége lesz, míg vasárnap a Real Madridot fogadja.

A Nou Camp stadionban ma este tízkor kezdődő rangadó résztvevői közül csak az Atletico veretlen, a Barcelona már nem, miután Luis Enrique „elmulatta" az Alaves elleni hazai találkozót (1-2), amelyen majdhogynem a B csapatát küldte a pályára. A Leganesszel szemben – vendégségben – már nem követte el ezt a hibát; meg is lett az eredménye  (­5-1). Közben a Celticet a BL-ben laza hetessel lepte meg a katalán együttes (7-0), főszerepben – mi mással? – a Messi, Luis Suarez, Neymar trióval.

Kis híja volt, hogy Barcelona II. Luis Suareze nem maradt egyedül, mert – mint kiderült – Messit és Neymart szívesen látta volna a Manchester Citynél Pep Guardiola nagymester. Ám a csábítás hasonlóképpen sikertelen maradt, akár Nasszer al-Kelaifi próbálkozása, pedig a PSG tulajdonosa 193 millió eurót sem sajnált volna... Nem, nem az argentin, brazil párosért, csak Neymarért. A cselművésznek évi 40 milliós fizetést is kiszorított volna valahogyan a korábban teniszező – de kevéssé sikeres, a világranglistán a 995. helyig jutó – katari üzletember, a biznisz azonban nem jött létre.

Neymart közben támadják Spanyolországban, mert – mint vádlói hangoztatják – szórakozik ellenfeleivel, megszégyenítő trükkjeivel kinevetteti őket. Luis Enrique nyomban megvédte a virtuózt, mondván: Brazíliában az Európában megalázónak tetsző mutatvány a futballfolklór része.

Azért ma nem ajánlatos Neymarnak bolondoznia. Mert az nem kifejezés, hogy Simeone agresszív Atleticója nem szereti és tűri az ilyesmit...

13+1

A két csapat előző nyolc találkozóján a hétszer győztes Barcelona tizennégy gólt ért el; Messi ötöt, ­Suarez és Neymar egyaránt négyet szerzett. A fennmaradó egyet a ma már az Internazionaléban játszó brazil Miranda juttatta az Atletico – azaz a saját – hálójába.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.