galéria megtekintése

A szívem vitt be - Kenderesi bronzérmes, Phelps a 21. aranyát is bezsebelte

8 komment

NOL

50 méternél még Cseh László fordult elsőként, 100-nál már Michael Phelps átvette a vezetést, az utolsó ötvenen pedig Kenderesi Tamás hatalmas hajrában felzárkózott, de nem tudta beérni amerikai példaképét, így a harmadik helyen végzett a 200 méteres pillangóúszás döntőjében.

Cseh a végére leszakadt, gyengébb időt úszott, mint amivel a döntőbe jutott, végül a hetedik helyen ért célba. Phelps ebben a számban már a huszadik olimpiai aranyát szerezte, a nap végén pedig behúzta a huszonegyediket is a 4x200 méteres amerikai gyorsváltóval.

A győztes Michael Phelps és a bronzérmes Kenderesi Tamás
Illyés Tibor / MTI

Kenderesi Tamás a verseny utáni nyilatkozatában azt mondta, hogy nagyon meglepődött, hogy sikerült érmet szereznie.

 
„Az utolsó öt méter eléggé csípett, ott nem tudtam, mit csináljak, a szívem vitt be, elfáradtam, rám férne néhány sajtburesz, azt hiszem.”

Szerinte a többiek nagyon feszültek voltak, míg ő megpróbálta élvezni a dolgot. Követte a technikát, amit eltervezett és ezzel a görcsösséget ki tudta zárni. 

Fotó: Illyés Tibor 

Tari Imre, Kenderesi Tamás edzője szerint

„ez az úszás olyan volt, mint mikor a kisfiú elindul a nagyvárosba szerencsét próbálni”.

Tari az M4 Sportnak azt mondta: a döntő volt  a cél, az már csak grátisz, hogy sikerült érmet szerezni. Szerinte tanítványa önmagát már leküzdötte, úgy látja, most már csak egy lépés van hátra, mégpedig az olimpiai bajnoki cím.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Cseh László a verseny után azonnal gratulált Kenderesi Tamásnak és a saját teljesítményét kifejezetten rossznak értékelte. De bizakodva azt mondta, hogy „majd a 100 méteres pillangón” már talán nem fog elfáradni. 

Kenderesi, a meglepetésgyerek, akit majdnem kilökött a rendszer 

Kenderesi Tamás sikere nem a semmiből jött, bár egyszer majdnem kivetette őt magából a sportág. 10 éves korában egy olyan úszócsoportba rakta akkori edzője, akikről azt mondták: belőlük úgysem lesz soha semmi. De édesanyja segítségével erőre kapott és egy jó edzővel sikerült már több világversenyen bizonyítania, igenis helye van a világklasszisok között. 2014-ben Dordrechtben ifjúsági Eb-t, Nankingben ifjúsági olimpiát nyert 200 pillangón, 2015-ben a magyar bajnokságon pedig legyőzte Cseh Lászlót is. Aztán a 2015-ös kazanyi világbajnokságon mononukleózis - ismertebb nevén csókbetegség - miatt nem indulhatott.

Fotó: Dominic Ebenbichler / Reuters

A 19 éves Kenderesinek az immár hússzoros olimpiai bajnok Michael Phelps a példaképe. Egy tetoválást is tervez a testére az amerikai úszó egyik mondásával: „Minél nagyobbat álmodsz, annál többet érsz el.” Ezt Phelpsszel íratná fel egy papírra, hogy aztán a kézírás alapján elkészülhessen a tetoválás. 

Cseh, a sokszor második 

Cseh László példátlan úszókarriert tudhat maga mögött. A sokáig vegyesúszóként számon tartott Csehnek nem példaképe, hanem örök ellenfele Michael Phelps. Első érmét a 2003-as világbajnokságon nyerte, akkor Phelps mögött másodikként csapott célba 400 vegyesen. 2008-ban 200 és 400 vegyesen, 200 pillangón is Michael Phelps mögött lett második. 

Fotó: Dominic Ebenbichler / Reuters

Az idén 31 éves úszónak másfél évvel ezelőtt több sportvezető is azt tanácsolta, hogy vonuljon vissza, de ő továbbra is bizonyítani akart. Így lett tavaly világbajnok Kazanyban 200 pillangón. Az aranyérem mellett egy ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.