galéria megtekintése

Kemény Dénes szerint csalódás volt az olimpia

27 komment


Őri B. Péter

Interjú Kemény Dénes szövetségi elnökkel a magyarok riói szerepléséről, a csoportkörök visszásságairól és a kísérleti szabályokról.

- Kettős érzésük van a szurkolóknak a riói szerepléssel kapcsolatban. Egyrészt a csapatsportok közül csak a férfi és női vízilabda-válogatott jutott ki az olimpiára, másrészt az ötödik, illetve negyedik helyezés csalódás. Az elnök úr véleménye erről?

Kemény Dénesnek nincs ellenére néhány drasztikus reform a vízilabdában
Kemény Dénesnek nincs ellenére néhány drasztikus reform a vízilabdában
Szabó Miklós / Népszabadság

- Tény, a pólósoktól mindig mindenki érmeket vár, így én is. Ebből a szempontból elégedett nem lehetek. A helyezések nüanszokon múltak, de azok mögé nem szabad bújni, hiszen gyakran a siker is apróságokon dől el. Elmondhatom: sportágunk önkritikus, s bár dicséretes, hogy a lányok elődöntőbe jutottak, az, hogy végül nem állhattak fel a dobogóra, csalódás. A fiúk szereplése – negatív értelemben – több annál. A kritikák kapcsán azonban nem szabad elfelejteni azt, amit ön is említett, hogy a csapatsportok közül egyedül mi voltunk ott Rióban, s összesen tizennégy meccsen szoríthattak a két válogatottért a szurkolók. Az okokat fel kell kutatni, a miértekre meg kell találni a válaszokat; ami változtatható, azt meg kell változtatni, s a magunk javára fordítani.

 

- Lesznek-e következményei a szereplésnek?

- A tervek szerint szeptember végén tartunk elnökségi ülést. Bíró Attilának, a nők szövetségi kapitányának a jövő évi világbajnokság végéig szól a szerződése. Benedek Tibornak, a férfiválogatott szakvezetőjének pedig ez év végén jár le. Mivel ebben az esztendőben tisztújítás lesz a szövetségben, a döntést az új testületre bíznám.

- S a háromszoros olimpia bajnok szövetségi kapitány jelölteti-e magát újabb négy évre az elnöki tisztségre?

- Igen, ez a tervem.

- Ha újra megválasztják, lesz dolga éppen elég. Nem aggódik a vízilabda jövőjéért? Rióban a női válogatottak fölösleges csoportkört játszottak, hiszen mindegyik csapat folytathatta, a férfiak meccsein a kieséses szakasz előtt nagyon sok fura eredmény született? Van ötlete, hogy min kellene változtatni?

- A nemzetközi szövetség vezetői is érzik, hogy valamit tenni kell. Már tavaly a junior női és férfi vb-n, s az éppen most Podgoricában zajló ifjúsági fiú vb-n kísérleti jelleggel új szabályokkal játszanak. Akárcsak a Világ Ligában, rövidebb a pálya – csupán huszonöt méter hosszú –, az együttesek a megszokott tizenhárom helyett csak tizenegy játékost nevezhettek, a vízben egy csapatban egyszerre a hat helyett öt mezőnyjátékos szerepelhet, s a férfiak is a kisebb, női labdával játszanak. Érdekesebbek, gyorsabbak a meccsek.

- Örömteli, de ettől a csoportmeccseken – ahogyan Rióban is – lehet „taktikázni".

- Megoldás lenne, ha a nőknél is tizenkét csapat jutna ki az olimpiá­ra. Amennyiben elfogadott lesz a csökkentett, tizenegy tagú keret, akkor ennek lehet realitása, s így olyan együttesek sem hiányoznának a mezőnyből, mint például a holland, a görög vagy a kanadai csapat, de a lebonyolításon a hölgyeknél is változtatni kellene. Sajnos, miként az más sportágakban is előfordul, a csoportmeccseken a mostani szisztéma miatt, mondjuk így, taktikázhattak a férficsapatok, s különös eredmények születtek. De ha nem két hatos, hanem négy hármas csoport lenne, s azokból két-két válogatott jutna tovább, akkor már a kieséses szakasz előtt is nagy tétje volna minden meccsnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.