Kásás, az évtized pólósa
- Meglepődött?
- Mivel már néhány napja, éppen Budapestről értesítettek a hírről, volt időm megemészteni. Amikor meghallottam, azonnal arra gondoltam, részint természetes, hogy a sorozatban háromszor olimpiát nyerő játékosok valamelyike végzett az élen, részint pedig arra, hogy a kitüntető cím az egész magyar válogatottnak szól.
- Valamiért mégis csak ön kapta...
- Mit mondhatnék erre? Akik voksoltak, biztosan meg tudják indokolni a döntésüket.
- Egyet viszont senki mást nem mondhat meg: melyik volt a legemlékezetesebb meccse?
- Azért ez sem olyan egyszerű. A későbbi nagy csapat első világraszóló eredménye, az 1997-es, sevillai Európa-bajnoki győzelem volt, és a szerbek ellen 3:2-re megnyert döntőben mind a három gólt én lőttem. Ugyanakkor, visszagondolva, azt kell, hogy mondjam: összehasonlítva akkori önmagamat a mostanival, abban az időben még nem tudtam vízilabdázni. Úgyhogy inkább a 2004-es, athéni olimpia, szintén a szerbekkel vívott döntőjét mondanám. Az tényleg elég jól sikerült...
- Nemrégiben Alekszandar Szapics, a már visszavonult szerb klasszis azt nyilatkozta: „Kásás lenne az eszményi pólós, ha több volna benne a szorgalom". Az évtized játékosa lusta?
- Talán a habitusomból fakadhat, hogy kívülről néha úgy látszik, tengek-lengek a vízben. Fiatalként valóban igaz lehetett rám, hogy nem mindig szakadtam meg, de ma már ez egyáltalán nincs így. Hogy mást ne mondjak, a mostani szezonban végzett edzésmunkám alighanem a valaha volt legintenzívebb.
- Ez üzenet a magyar válogatott szurkolóinak is?
- Ilyet nem mondtam. Legutóbb a pekingi döntőben szerepeltem Kemény Dénes együttesében, és a kapitánnyal megbeszéltem, hogy a jelenlegi után a következő szezonban sem játszom a nemzeti csapatban. A londoni olimpiát 2012-ben rendezik, s ha a jövő nyárra fizikailag és lelkileg is olyan formában érzem magam, hogy hasznára lehetek a válogatottnak, akkor visszatérek.
- Azt is nyilatkozta, hogy „egyszer jó lenne még magyar bajnoknak lenni"...
- Ez pontosan így van: jó lenne. Előfeltétele, persze, hogy valamelyik klub komoly szándékkal hazahívjon. A helyzet azonban bonyolult: megszakítás nélkül hat éve játszom Olaszországban, remekül érzem magam, a körülmények összehasonlíthatatlanul jobbak, mint Magyarországon. De ettől még bármi előfordulhat.
- Mostantól kiegészítésre szorul a névjegykártyája, rá kell írni azt is, hogy „Az évtized játékosa". Járt már a nyomdában?
- Már csak azért sem, mert egyáltalán nincs névjegykártyám. A vízilabda csapatjáték, ilyesmire tehát semmi szükség.
