galéria megtekintése

Kammerer sajnálja, hogy lemaradt Rióról, de tiszta a lelkiismerete

0 komment


Őri B. Péter

A harmincnyolc éves, háromszoros ötkarikás aranyérmes Kammerer Zoltán lemaradt hatodik olimpiájáról. Még legalább két esztendeig nem hagyja abba versenyzést

Kammerer Zoltán nem tudja beállítani Gerevich Aladár csúcsát, a hétszeres olimpia bajnok kardvívó hat nyári játékokon szerepelt, a háromszoros ötkarikás aranyérmes eddig ötön. Esélye volt eljutni Rióba, de a négyes, amelynek vezér­evezőse volt, kikapott a válogatón, így a népszerű „Kamera" csak otthonról figyelheti az ötkarikás találkozó eseményeit.

Gondolhatnánk, a kajakos rendkívül csalódott, de ez nincs így. Pedig a Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású egység harcolta ki Magyarországnak a K–4 1000 méteren négy riói szereplést jelentő kvótát, mégpedig azzal, hogy a tavalyi milánói világbajnokságon ezüstérmet nyert. Igen ám, de ebben a sportágban nem a kvalifikációt elérő versenyzők jutnak automatikusan a lehetőséghez; a részvétel jogát hazai válogatókon kell kivívni.

Kammerer és társai az itthoni megméretésen kikaptak a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila kvartettől, ám még nem volt veszve semmi. Utóbbi csapat ugyanis az idei moszkvai Eb-n csak a hetedik helyet szerezte meg, ezért Storcz Botond szövetségi edző – Kammerer 1996-ban ellene szerezte meg az olimpiai egyes részvétel jogát, majd mindhárom ötkarikás aranyérmét vele érte el kettesben, illetve négyesben – úgy döntött, legyen még egy viadal a két egység között.

 

Hufnágelék a júliusi vízválasztóra még meg is gyengültek: a pozitív doppingmintát adó Dombvári versenyzési jogát felfüggesztette a szövetség. Helyére Somorácz Tamás került, Kammereréknél pedig Tóthot Szalai Tamás váltotta. A várt nagy csata elmaradt, a vetélytárs egység meglepően könnyen, több mint fél hajóhossz előnnyel győzött.

Kammerer Zoltán már háromszoros olimpiai bajnok volt, amikor az a megtiszteltetés  érte, hogy 2008. augusztus 8-án ő vihette a magyar zászlót a pekingi olimpia megnyitóünnepségén.
Kammerer Zoltán már háromszoros olimpiai bajnok volt, amikor az a megtiszteltetés érte, hogy 2008. augusztus 8-án ő vihette a magyar zászlót a pekingi olimpia megnyitóünnepségén.
MTI

– Sajnálom, persze hogy sajnálom, amiért lemaradtam a hatodik olimpiámról, de nem vagyok csalódott – mondta a Népszabadság érdeklődésére Kammerer Zoltán. – Tiszta a lelkiismeretem, miként a társaimé is. Ugyanúgy csináltam mindent, mint harminc éve, hasonlóképpen edzettem, és nyilván nem felejtettem el kajakozni. Gyorsabb, jobb volt az ellenfél; ők utazhatnak, mi itthon maradunk. Valóban nem jó érzés, hogy kivívod a kvalifikációt, mégsem szerepelhetsz a játékokon. Nincs mit tenni, ilyen a rendszer. Egyébként a férfikajakban azok közül, akik Milánóban kvótát szereztek, senki sem ül hajóba Rióban.

Aki úgy hiszi, hogy „Kamera" bánatában magába zárkózott, s rajta van a világ összes fájdalma, az téved. A háromszoros olimpiai bajnok, mindig vidám, bohém kajakos a csütörtöki válogató után hétfőn már edzett, futott és vízre is szállt.
– Két évet még mindenképpen adok magamnak. Kérdés, milyen egészségi állapotban leszek, mennyire tudom összeegyeztetni a sportolást a családi élettel – folytatta Kammerer, aki márciusban töltötte be harmincnyolcadik életévét. – A tokiói olimpia már túl távolinak tetszik, de ki tudja...

Felvetem: Dombvári feljelentést tett a rendőrségen, mert szerinte valaki belekeverte az italába vagy az ételébe a doppingszert. Ha ez így van, az még annál is nagyobb szégyen a sportág számára, mint hogy valaki nem tiszta eszközökkel versenyez.
– A történet nem nagyon életszerű. Igaz, sokszor azt sem hiszem el, amit látok. Csak remélhetem, hogy kiderül a teljes igazság, ami majd Bence ártatlanságát igazolja.

6 olimpiai részvétel

A magyar sportolók közül a kardvívó Gerevich Aladár a csúcstartó, aki 1932-től 1960-ig mind a hat ötkarikás játékokon részt vett. A szörfös Gádorfalvi Áron és tőröző Mohamed ­Aida (1996 óta) szintén a hatodik olimpiáján szerepel Rióban. Gerevich hét aranyérmével minden idők legeredményesebb magyar ötkarikás sportolója. A sportág hazai helyzetét ismerve, Gádorfalvi világrekordnak könyvelheti el azt, hogy ennyiszer ott volt a játékokon. Mohamed 2004-ben, Athénban a negyedik lett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.