galéria megtekintése

A politika dönti el, ki lehet a nemzet sportolója

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 04. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

Grosics Gyulának, az Aranycsapat kapusának halála nyomán megüresedett egy hely a nemzet sportolóit tömörítő exkluzív társaságban. Az ideálok még nem tudják, mikor döntenek az új tag kiválasztásáról. A folyamat mindenesetre kevéssé hasonlít a színészikonoknál bevett eljáráshoz.

„Amikor Gyarmati Dezső még élt, akadt olyan törekvés, hogy változzon a jelölési folyamat, s mi is magunk válasszunk új tagot” – mondta lapunknak Hammerl László, a nemzet sportolója. Az olimpiai bajnok sportlövőtől azt kérdeztük, felvetődött-e a színészek között már meghonosított eljárás adaptálása. (Amint az köztudomású, a művészek egyhangú szavazással döntenek arról, ki kerüljön közéjük.)

Buzánszky Jenő és Grosics Gyula három éve, a 6:3 évfordulójára útnak indított, az Aranycsapat előtt tisztelgő MÁV-mozdonnyal. Kapnak néhány nevet
Buzánszky Jenő és Grosics Gyula három éve, a 6:3 évfordulójára útnak indított, az Aranycsapat előtt tisztelgő MÁV-mozdonnyal. Kapnak néhány nevet
Teknős Miklós / Népszabadság

Arra Tokió aranyérmese azonban nem tudott válaszolni, hogy társaival mikor tartják az összejövetelt, amelyen – a sportállamtitkárság, valamint a MOB asszisztáló képviselőivel – döntenek az új tagról. Mi több, a pontos dátumot senki mástól sem sikerült megtudnunk. Ez persze nem különösebben meglepő annak fényében, hogy az eljárás a sportolók esetében korántsem olyan letisztult, mint a színművészeknél.

 

Igaz, a törvény szövege egyértelmű, ugyanakkor tájékozódásunk során az rajzolódott ki: a gyakorlatban akadnak különlegességek. Bár a jogszabály úgy fogalmaz „A nemzet sportolói tesznek javaslatot az új belépőre, és az indítványt a sportpolitikáért felelős miniszter terjeszti a kormány elé”, lapunk úgy tudja, előre szűkített körből szoktak válogatni a jelölés alkalmával.

Kulcsár Győző
Kulcsár Győző
Czimbal Gyula / MTI

Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó kérdésünkre így felelt: „Az államtitkársággal zajló egyeztetésen megkapjuk azt a néhány nevet, amelyből választunk. Úgy vélem, szerencsés lenne, ha ötvöznék a színészeknél bevált rendszert a jelenlegi eljárással. Például úgy, hogy széles körű társadalmi egyeztetés után öt-hat, de akár tíz sportoló neve is elénk kerülne, s közülük titkos szavazással választhatnánk ki a nemzet sportolóinak új tagját.”

Noha a sportszervezetek sok lehetséges jelöltre hívják fel az érintettek figyelmét, az állami „szűrő” alighanem szigorú, hiszen végül mindössze néhány név kerül a „családtagok” asztalára. A legfrissebb fejlemény: tegnap a Magyar Röplabda Szövetség Kotsis Attilánét, a sportág edzőlegendáját jelölte az elit klubba. Ha őt nem is emlegetik az esélyesek között, nyilvánvalóan favorit a háromszoros ötkarikás első vívó Fenyvesi Csaba, a kétszeres bajnok tornász Magyar Zoltán és a századik magyar olimpiai arany büszke tulajdonosa, a birkózó Hegedüs Csaba is.

És mind többen emlegetik Schmitt Pált... A plágiumügye miatt a köztársasági elnöki posztról távozni kényszerülő kétszeres olimpiai első párbajtőröző esetében – sporteredményein túl – több évtizedes sportvezetői tevékenysége nyomhat sokat a latba. Akárki lesz is a befutó, kizárólag a kormány áldásával léphet be a „klub” ajtaján: A nemzet sportolója cím ugyanis állami elismerés.

Amíg a nemzet színészeinek gardírozása a Nemzeti Színház feladatkörébe tartozik, addig a testkultúrahősök kiválasztási procedúrájához a Magyar Olimpiai Bizottság csak asszisztál. Az ötkarikás szervezet a cím adományozásával összefüggő közigazgatási hatósági feladatokat látja el. (Megállapítja például az életjáradékra jogosultságot, illetve gondoskodik annak folyósításáról.)

Az eljárásról szóló szabályokról a Népszabadságot példamutató gyorsasággal tájékoztató Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékese arra a kérdésre nem adott választ: tervezi-e a tárca a vonatkozó jogszabály módosításának kezdeményezését arra vonatkozóan, hogy a nemzet sportolói maguk dönthessenek az új tagról, miként azt a színészek teszik? Alighanem jó oka volt a minisztériumnak rá, hogy erre a felvetésre nem reagált, hiszen a sportolók – a jogszabály szerint – éppúgy javaslatot tesznek, mint a színészek. Arról meg nem szól a törvény, hogy előzetesen ki és miként rostálja meg a listát.

Tizenegy plusz egy

Balczó András, Buzánszky Jenő, Földi Imre, Hammerl László, Keleti Ágnes, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Rejtő Ildikó, Székely Éva, Ivánkay Mária.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.