galéria megtekintése

Az ókori görögök elsírnák magukat, ha látnák a mai birkózást

9 komment


Fekete Gy. Attila

Nem a sportolókkal van a baj. Már az ókori olimpiák idején is az volt a cél a birkózásban, hogy az egyik versenyző két vállra fektesse a másikat. Ma is ez lenne a cél. Ehelyett birkózás címén mostanság egymásnak támaszkodó izzadó testek béna táncát láthatjuk hat percben a szőnyegen. Elsírnák magukat az ókori görögök, hogy mi folyik itt manapság birkózás címén.

Hagyjuk azt a közkedvelt magyarázatot, hogy azért kevés az akció, mert egy óvatlan pillanat is elég a vereséghez. De hát így van ez, amióta létezik a birkózás. Elég egy kis kihagyás és már nyekken is a figyelmetlen fél. Ahogy a bunyóban is csak egyszer kell nem észrevenni az álcsúcs felé tartó jobbhorgot, "villany leo", ha visszanyerte az eszméletét, lehet menni csomagolni.

Minden küzdősportban ez van, amióta világ a világ. Egyszer lehet hibázni, és szerencsés esetben csak a pont, rosszabb esetben az egész meccs az ellenfélé. Ebben sem változott semmi az ókortól napjainkig. Ami változott, az a szabály. 1912-ig az egyik fél két vállra kerüléséig tartott a küzdelem, majd 45 percig 1920-tól 30 percre csökkentették a birkózóidőt. Aztán így tovább: 1999 óta van érvényben a 2x3 perc.

 

Nyilvánvaló, hogy ki kellett találni valamit arra az esetre, ha a hőskorhoz képest semmi ideig tartó összecsapáson senki nem kerül két vállra. És a sportág kitalálta az új szabályokat. Ezért lett már egy birkózómeccs hangulata olyan, mintha egy kanári kereskedésben, vagy

a nyugdíjas rigók füttykoncertjén ülne a néző.

Elismerem, nem vagyok szakértője a birkózásnak. Más küzdősportnak sem. Nem vonom kétségbe, hogy az egymásnak feszülő versenyzők körül táncoló füttyös öregurak tudják, hogy mikor, miért fújnak a sípjukba. Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez igaz. Nem egyszer lehettünk szemtanúi, hogy a szőnyegen fütyülő bácsika leintette a szőnyeg mellett mutogató másik bírót... És olyan is volt – épp a 85 kilósok döntőjében – amikor a súlycsoportban a világ két legjobbja nézett értetlenül egymásra, hogy "most meg miért fütyül ez itt".

Már rég többről szól Rió, semmint hogy elvették-e Lőrincz Viktor bronzérmét. Egy sportág – bár lehet, hogy az összes küzdősport – jövője a tét. Sikerült olyan szabályokat létrehozni, amelyek nemcsak hogy a korrupciónak adnak tág teret, hanem egyszersmind

nézhetetlenné teszik a mérkőzéseket a laikusok számára.

Még egyszer mondom: nem kétlem, hogy a versenyzők körül fontoskodó füttyös emberek tudják, mit csinálnak. Azt azonban már igen, hogy a versenyzők, akiknek a karrierje múlik egyik-másik döntésükön, ugyanúgy értik-e, hogy melyik sípszó mit jelent, ahogy a bírók. Abban pedig biztos vagyok, hogy az érdeklődő közönség bizonyosan nem érti, miért kell megállítani, majd még passzivitásért meg is inteni a birkózót, amikor éppen megpróbálta a derekánál fogva felemelni a földről a másikat.

Már rég többről szól Rió, semmint hogy elvették-e Lőrincz Viktor bronzérmét.
"Már rég többről szól Rió, semmint hogy elvették-e Lőrincz Viktor bronzérmét."
Czeglédi Zsolt / Népszabadság

Persze nyilván ennek is meg van a szabályzatszerű magyarázata. Annak is megvolt, hogy Londonban miképpen nyerhetett az az ökölvívó, akit az utolsó menetben ötször padlóra küldött az ellenfele. És nyilván annak is megvan az oka, hogy miközben a sportolók szétpisilik magukat a WADA-nak, a világ adóhatóságai, korrupciós ügyekre szakosodott nyomozóhatóságai nem vizsgálják agyon a sportvezetőket, a bírókat és a többieket. Pedig – főleg egy-két elcsaltnak tűnő mérkőzés, józan ésszel megmagyarázhatatlan bírói döntés után – nézői igény lenne rá. De többnyire a szövetségek sem vizsgálják a közfelháborodást kiváltó eseteket.

Márpedig, ezt szögezzük gyorsan le: a közönség tiszta játékot, kemény küzdelmet akar látni a szorítóban, a szőnyegen vagy a tatamin, és nem az egymással is torzsalkodó bírók füttykoncertjét akarja hallgatni. Ha nem érti és nem élvezi a küzdelmet, fogja magát és hazamegy. Csakhogy a Coca Cola és a többiek nem azért költenek milliárdokat az olimpiára, hogy ne legyen néző a lelátókon, majd idővel már a tévéképernyők előtt se. Márpedig ha a látvány és az eredmény köszönőviszonyban sincs egymással, ha a laikus néző az ostoba szabályok vagy a korrupt bíráskodás miatt a nézők elpártolnak egy sportágtól, akkor annak előbb vagy utóbb annyi. És ha a szponzorok és a tévék is hátat fordítanak egy sportágnak, akkor fújhatják az ősz hajú füttyösök és a szövetségi vezetők a szabálykönyveiket...

"Győzött a tradíció" hirdette a világsajtó, miután 2013-ban Rióban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az olimpiai programban tartotta a birkózást. Vajon a Rióban látottak alapján túlélne ez a sportág még egy ilyen szavazást? Másképp fogalmazva:

az az érv, hogy már az ókori olimpiákon is volt birkózás meddig lesz elég egy, a néző, de már a versenyzők számára is egyre kevésbé élvezhető sportág programban tartásához?

Értem én, hogy le kellett feküdni a tévéknek és a szponzoroknak, s úgy kellett átírni a szabályokat, hogy a kemény férfias küzdelem azért ne tartson a végtelenségig. Mert ha a közönség élvezné is, a tévék programjába nem fér bele egy félórás birkózó összecsapás. De csak én érzem úgy, hogy ez már a ló túlsó oldala. Sőt, már nincs is ló...

Akkor már jöjjön inkább a darts. Még a tévén keresztül is élvezhető, a szabályok világosak, pörgős sport, tehát tévé és szponzorbarát. Olcsón művelhető és szinte bárhol űzhető. Tökéletes olimpiai szám.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.