A portugáloknak otthont adó Marcoussis településen nem múlik a dolog. A Párizstól harminchárom kilométernyire lévő, nyolcezer lakosú kisváros szállodáján portugál zászló lobog, a kiskereskedések kirakatát portugál relikviák díszítik, a hotel hentese Portugáliából kapja a húst, a cukrász is kizárólag portugál édességeket készít. A környék pedig tele van lisszaboni, portói, bragai szurkolóval: majdnem annyian vettek ki szobát az Európa-bajnokság idejére, amennyien Marcoussis-t lakják. A játékosok hangoztatják is: noha a hely eredetileg a francia rögbiválogatott főhadiszállása, az övezetet Portugália tiszteletbeli tartományává kellene nyilvánítani...
A walesiek Bretagne-ban, Dinard tengerparti luxus szállodájában laknak, amelynek adminisztrációja nem számított arra, hogy ennyire elnyúlik a foglalás, ilyen nagy lesz a cech. A helyiek itt is odavannak a csapatért, már-már a saját sikerüknek érzik az „outsiderek” legjobb négy közé jutását. „Mindenki nekik drukkol” – mondják a tízezres kisváros polgárai, ám kötve hiszem, hogy a francia–walesi döntőn is Chris Coleman kapitány csapatáért szorítanának. A szakvezető ezzel együtt elragadtatottan beszélt a településről: „El sem tudom mondani, milyen érzés itt lenni. Az atmoszféra megnyugtató, az emberek szeretete pedig egyenesen felkavaró.”
Nem csoda, ha a tréner elérzékenyült, hiszen milyen szívesen lennének még az albánok Perros-Guirecben, az angolok Chantillyben, a belgák a Bordeaux melletti Le Pian Medocban, a csehek Tours-ban, az északírek Saint-Georges-de-Reneins-ben, a horvátok Deauville-ben, az izlandiak Annecyben, az írek Versailles-ban, a lengyelek La Baule-ban, a magyarok Terre Blanche-ban, az olaszok a Montpellier-hez közeli Grammont-ban, az oroszok Croissy-sur-Seine-ben, az osztrákok Mallemort-ban, a románok Orry-la-Ville-ben, a szlovákok Vichyben, a spanyolok Saint-Martin-de-Rében, a svájciak Juvignacban, a svédek Saint-Nazaire-ben, a törökök Saint-Cyr-sur-Merben, az ukránok Aix-en-Provence-ban.
E helyszínek Molnár Ferenc remekművére, a Játék a kastélyban című vígjátékra emlékeztetnek, amelynek harmadik felvonásában Almády színművész – megformálója a Vígszínházban immár huszonöt éve Lukács Sándor – efféléket kénytelen mondani: „Ma délután kilovagolok, s midőn nyugodtan poroszkálok Duvernois-sur-Saonétól a Saint Sulpice de la Grande Parmentiere felé...” Vagy: „Asszonyom, önt du Veyrier de la Grande Contumace Saint Emilion grófnéjává tettem, ráírattam nemcsak Pardubien Grand-Amanoir-i birtokomat, hanem még két kastélyomat is Challanges-Debicourt de la Romande-ban és Rivalieux Quandamouzieres-sur-Ventera-aux-Alpes Maritimes-ban.”
Coleman is sok – kevésbé nyelvtörő – nevet sorolt fel, mert számvetést tartott abból a szempontból, ki mindenki ment már haza. „Nagy nemzetek képviselői nincsenek már itt. Otthon nézik az Eb-t az angolok, a spanyolok... Wales csapata viszont még itt van. El sem hiszem. S bár az elődöntő favoritja a portugál együttes, egyáltalán nem biztos, hogy nem töltünk még Franciaországban néhány szép napot.”
|
Fernando Santos inkább maradna
Stephane Mahe / Reuters |
Ez azért sem elképzelhetetlen, mert a walesi válogatott hallatlanul hatékony: eddig egy-egy vb-n és Eb-n vett, illetve vesz részt, és az 1958-as, valamint a 2016-os tornán is csak egyszer vesztett. Annak idején a brazil, most az angol válogatottól kapott ki. S labdarúgói hallatlanul elszántak. Aaron Ramsey, aki – Ben Daviesszel együtt – eltiltása miatt hiányzik majd az elődöntőről, kijelentette: „A srácok nélkülem is legyőzik a portugálokat.” A balhátvéd Neil Taylor pedig azt mondta: „A kimaradókért is küzdünk. Ahogyan mindenkiért.” Gareth Bale szintén a kollektíváról beszélt: „A csapat a sztár, nem én.” Majd elejét vette az egyéni páros mérkőzésnek: „Ez nem Cristiano Ronaldo–Bale csata, hanem Portugália–Wales meccs lesz.”
S hogy milyen mérkőzés következik? A walesi együttes már tíz gólt szerzett az Eb-n – Robson-Kanu legutóbbi, trükkös dugója feledhetetlen marad –, és mi aztán tudjuk, milyen bravúrt ért el azzal, hogy 3-1-gyel kiejtette a magyarokat 4-0-ra legyőző belgákat. (Pontosabban: nem tudjuk, csak sejtjük.) Igaz, az északírekkel minden idők legunalmasabb Eb-meccseinek egyikét játszotta; az akut alvászavarban szenvedők is három perc után elaludtak. A portugálok pedig idáig diszkréten titkolták kvalitásaikat. Viszont 2004 óta harmadszor Eb-elődöntősök, és 2006-ban a vb-n is a négy között voltak. A rutin mellettük szól.
„Molnári” kérdés: Marcoussis vagy Dinard marad-e a színen?
Wales bravúrjára negyedszázada nem volt példa
 |
Klas Ingesson és Andreas Brehme csatája
Anders Wiklund/TT News Agency / AFP |
Búcsúzik-e az utolsó „kiscsapat" is az Európa-bajnokságtól? Ez a ma esti Wales–Portugália elődöntő nagy kérdése, hiszen a magyar vagy izlandi válogatott kiesésével Wales végérvényesen elnyerte a torna meglepetéscsapatának járó képzeletbeli babérkoszorút. Hogy a brit együttes jelenléte az illusztris társaságban mennyire rendhagyó, jól példázza a tény, hogy a Coleman-csapat csaknem negyedszázados bravúrt hajtott végre: 24 éve fordult elő legutóbb az Eb-n, hogy újonccsapat jutott be a legjobb négy közé. Akkor, 1992-ben a házigazda Svédország tudta végrehajtani ezt a bravúrt (a döntőbe aztán már nem került, mert kikapott 3-2-re Németországtól). Ha pedig nem számítjuk az első öt kontinenstornát (1960–1976), amikor még csak négy együttes szerepelt a tornán, és a kis létszám miatt természetesen minden évre jutott legalább egy „zöldfülű" együttes, akkor csak Svédország mondhatja el magáról, hogy debütáló viadalán máris a döntőbe jutásért játszhatott.
Így Wales döntőbe jutása abból a szempontból is mérföldkő lenne: először szerepelhetne újonc az aranyéremről döntő meccsen azóta, hogy legalább nyolccsapatos a mezőny. Az Európa-bajnokságok történetének egyébként csaknem állandó velejárója egy-egy előzetesen esélytelennek tartott csapat váratlan parádés szereplése.
Miközben a világbajnokságokon erre a szakaszra már rendre csak az igazi nagyágyúk szoktak maradni (hogy csak az utolsó három vb elődöntős válogatottjait tekintsük: Olaszország, Németország, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Hollandia, Uruguay, Argentína, Brazília), aközben az Eb-ken rendre be-becsúszik egy-egy mellbevágó meglepetés. Ilyen volt a csehszlovákok 1976-os diadala és 1996-os döntőbe jutása, a dánok 1984-es bronzérme és 1992-es győzelme, a belgák 1980-as ezüstérme vagy a korábban egyetlen vb- vagy Eb-meccset sem nyerő görögök 2004-es aranyérme. Úgyhogy az újabb walesi csodában reménykedni véletlenül sem ördögtől való. S ha sikerül, még Edward király sem vágtathat úgy át fakó lován, hogy körötte csend, amerre megy, a walesi tartomány.Az 1992-es svéd–német elődöntő óta újonccsapat nem jutott a négy közé. (Bodnár Zalán)
