Hetesekkel nyolcas

Elmaradt a trónfosztás: a Veszprém férfi kézilabdacsapata 2009 óta nyolcadszor nyerte el a Magyar Kupát. A bakonyiak a debreceni Főnix Csarnokban rendezett négyes döntőben a balatonfüredi együttes szombati legyőzése után vasárnap a szegedi csapatot múlták felül hétméteresekkel.

A sorsolás nem kedvezett a kis csapatoknak, így a férfi kézilabda Magyar Kupa tegnapi döntőjébe a balatonfüredi, illetve a mezőkövesdi gárdát legyőző két „nagyágyú”, a veszprémi és a szegedi együttes jutott. Az volt a kérdés: a Tisza-parti együttes 2008 után megszerzi-e ismét a kupát, vagy a hét éve egyeduralkodó bakonyi gárda ünnepelheti-e huszonötödik MK-sikerét.

A Veszprém ünnepel Debrecenben. Nagy László a kupával
Koncz György / Népszabadság

Különleges hangulatot teremtett a két drukkertábor, ám a BL-mecscseknek köszönhető rutin ­miatt ezen nem lehetett csodálkozni. A veszprémi Nagy László két góljával kezdődött a mérkőzés, ám a Bajnokok Ligájától már búcsúzó szegedi gárda a 10. percben 4:2-re fordított. Hallatlan iramot diktált a két magyar együttes, bár a jelzővel csínján kell bánni, mert a csapatok keretében csupán tíz hazai kézilabdázó szerepelt. Ez azonban egyáltalán nem zavarta a nézőket – lehettek vagy hatezren –, akik tomboltak a látványos gólok után. Ezekből nem volt kevés, és a prímet a 15. percben 7:4-re, tíz perccel később pedig 11:8-ra vezető szegediek vitték. Hajtottak a veszprémiek is, de Sierra, az ellenfél kapusa remekül védett; neki is köszönhető, hogy a szünetben a Szeged 12:10-es előnnyel mehetett be az öltözőbe.

A folytatásban a veszprémi Sulic, mintha csak gálameccsen lenne, laza mozdulattal a háta mögül célozta meg a kaput; igaz, sikertelenül. A szegediek viszont nem trükköztek, „csak” eredményesen kézilabdáztak: a 35. percben 15:11 volt a javukra. A négygólos vezetés után azonban – Palmarsson vezérletével – megrázta magát a veszprémi együttes, s a 43. percben Sliskovic gólja már az egyenlítést jelentette (17:17). Majd Csuruvija hetesből Miklerbe lőtte a labdát, Sliskovic viszont megint betalált, így hosszú idő után ismét a bakonyi gárda vezetett (18:19). Ám öt perccel a vége előtt újra a szegedi tábor volt a hangosabb, Balogh góljával ugyanis megint a kékeknél volt az előny (23:24).

Győri kezdés Pesten

A szervezők megállapodtak a Sport Televízióval: május 7-én, szombaton a Papp László Budapest Sportarénában a női Bajnokok Ligája elődöntőjében a Győr–Podgorica találkozó lesz az első meccs (15.15), míg a CSM Bukarest–Szkopje mérkőzés a második (17.45). Május 8-án, vasárnap 15.15 órakor kezdődik a kisdöntő, 17.45-kor pedig az igazi.

Őrült hajrá kezdődött: Ugalde egyenlített (24:24), majd Sierrának és a Miklert váltó Alilovicnak nem lehetett gólt lőni. Negyvenhét másodperccel a vége előtt a szegediek időt kértek, a folytatásban Bombac ellen szabálytalankodtak a veszprémiek, de elmaradt a büntető, s a szabaddobás után a szlovén játékos a horvát kapusba lőtte a labdát. A veszprémiek is időt kértek, közben csetepaté zajlott a két kispad között. A kupa sorsát öt-öt hétméteres döntötte el, s a ráadáspárbajban a veszprémiek 3:2-re nyertek.

Elődöntők: Szeged–Mezőkövesd 33:27, Veszprém–Balatonfüred 40:21.

A harmadik helyért: Balatonfüred­–Mezőkövesd 27:25.

Döntő: Veszprém–Szeged 24:24, hétméteresekkel 3:2.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.