– Volt, hogy egy hétig nem mentem le, szörnyen éreztem magam. Ha szükség van rá, segítek a Budapest másodosztályú bajnokságában Lendület néven szereplő Ybl Tervező Iroda csapatának; ha bajban vannak, rám mindig számíthatnak.
Janika túl a hetvenen is meccseket nyer. Poénjaival nem ma kezdte: 1965-ben lett az alumíniumgyár együttesének igazolt játékosa. Előtte iskolai versenyek sokaságán mutatta be a Faházi-trükköket, amelyekkel országos bajnoki címig jutott. Második egyesülete a Betonút SE volt, majd következett a Vörös Meteor, a Csepel, a Postás, a Ganz-MÁVAG. Alig múlt húszéves, amikor a klasszikus Tízek-bajnokság megnyerésével tette le névjegyét, ám a továbbiakban az egyéni sikerek elkerülték. Párosban és vegyes párosban viszont remekelt: világbajnokságon egy, Eb-n két bronzérmet szerzett, és kettesben háromszoros magyar bajnok.
A közönségnek mindig a kedvence volt: imádták, amiért a háta mögül adta vissza a labdát, vagy éppen az asztalra felugorva ütötte át a kaucsukot. Az utóbbi mozdulat ugyan szabálytalan volt, de a nézők minden alkalommal tapsviharban törtek ki.
Janika a sportág legjobbjainak otthonában is varázsolt: egy turné keretében harmincöt meccsből huszonnyolcban legyőzte kínai ellenfelét. Helsinkiben, a VIT-en (Gálvölgyi, Csinibaba...) rangos mezőnyben lett első, az meg külön szám volt, ahogyan a Palatinus strand közönségét rendszeresen elkápráztatta. Ütőnek csak jóindulattal nevezhető eszközökkel játszott a kőasztalon: az édesapjától örökölt parkettadarabbal (ezt máig magánál hordja), papuccsal, szemüvegtokkal, lángossal. Mindegyikkel győzött. Egyéb bemutatókon az ütőt helyettesítette tégla, CD-tok, bokszkesztyű, perec is. Több mint harminc kellékkel pingpongozott; nagy álma, hogy bekerüljön a Guinness Rekordok Könyvébe. (A katonaságnál már kivívta elöljárói elismerését, amikor az asztalnak háttal állva, tükör segítségével asztaliteniszezett.)
„Van másik" élmény is...
– Olaszországban, a Torino melletti Vigevano csapatában játszottam, a meccseink egyikét közvetítette a tévé, miközben vagy öt és fél ezren a csarnokban is szurkoltak. Az ellenfélnél nálam húsz évvel fiatalabbak is szerepeltek. Aztán néhány jól sikerül poénom után felhangzott: „Gyerünk, öreg!" Jólesett, miként a játék később, ötven fölött Németországban.
Vagy manapság itthon. Legközelebb, ha a szervezők úgy akarják, a Generációk csatája elnevezésű gálán trükközhet.
Míg beszélgettünk, Janika szorgalmasan dobta vissza az elgurult labdákat. Ja, azt majdnem kihagytam: nemegyszer puszta kézzel is legyőzte ellenfelét...
