Hamiltoné a pole Bahreinben

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.
A 30 éves versenyzőnek ez pályafutása 42., idén pedig negyedik pole pozíciója, azaz a szezon eddigi négy állomásán mindannyiszor ő volt a leggyorsabb a kvalifikáción. A brit pilóta karrierje során először nyert időmérőt Bahreinben.

Hamilton mellől a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája kezdheti meg a GP-t, a harmadik helyről pedig Nico Rosberg, Hamilton csapattársa startolhat majd.

A negyedik rajtkockába Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője ért oda, a harmadik sorból pedig a két Williams - a volánoknál a finn Valtteri Bottasszal és a brazil Felipe Massával - indulhat.

A Honda-motoros McLaren az idény során először jutott túl az időmérő első szakaszán, mégpedig a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso révén, aki végül 14. lett. Csapattársa, a brit Jenson Button nem tudott mért kört teljesíteni, mert az autója az első percekben műszaki hiba miatt megállt.

Az 57 körös futam vasárnap 17 órakor kezdődik.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.