Hamburgban randalíroztak az Ajax szurkolói

Több összecsapásra került sor Hamburgban a helyi rendőrök és az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának szurkolói között.

A holland drukkerek a Hamburger SV ellen csütörtökön 21 órakor kezdődő UEFA Kupa-mérkőzésre érkeztek a német városba.

Ralf Meyer rendőrségi szóvivő elmondta, hogy szerda este 30-40 holland huligán szétvert egy szórakozóhelyet. Először három civil ruhás rendőr érkezett a megfékezésükre, de a rendbontók rájuk támadtak. Csak úgy lehetett megfékezni őket, hogy az egyik rendfenntartó előrántotta fegyverét, használnia már nem kellett.

Tizenhárom huligánt őrizetbe vettek, az adategyeztetés során egyikükről kiderült, hogy korábbi botrányai miatt az összes holland stadionból kitiltották és hazájában országos körözés volt ellene érvényben.

Csütörtök délután 450 amszterdami szurkoló betörte egy szálloda ablakait, a rendőrök negyven huligánt állítottak elő.

Az esti mérkőzésen Meyer tájékoztatása szerint 800 rendőr lesz jelen. Egy átlagos német bajnokin ennél sokkal kevesebben vannak, a múlt hétvégi kiemelt biztonsági kockázatúnak számító Hamburg-Werder Bremen találkozón 300 rendfenntartó ügyelt a rendre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.