galéria megtekintése

Bezzeg az argentinok!

Nem elég a braziloknak a maguk baja, még a szomszédok sikerei is bosszantják őket.

Brazíliának rendkívül rosszat, a világbajnokságnak jót tett a korántsem egy hétre, de örökre szóló 1-7. Most aztán van miről beszélni, bár az egybe függő brazil futballműsorok riportereit a legkevésbé sem irigylem. Az eredmény miatt sem persze, de nem csupán azért nem. Hanem, mert valamennyi bejelentkezéskor, minden egyes reklám után vidáman kell visszatérniük a kamera elé, hiszen a modern idők szelleme ezt követeli, a tévé nem engedheti meg magának, hogy fancsali arcú műsorvezetők szomorúságot közvetítsenek. Show-time van, és játék az élet, nem igaz?

Reuters

Szóval, ezek az emberek rendre úgy jelennek meg a képernyőn, mintha a brazil válogatott nyert volna 7-1-re az elődöntőben, s bár a képeken és a beszélgetésekben tagadhatatlan a csalódottság, a lehetséges határig „megy a műsor". Közben a brazilok túlnyomó többsége apátiába esett, míg az újságokban megkezdődött Luiz Felipe Scolari nyilvános „kivégzése".

 

Sportlapokban nevezik a szakvezetőt „arrogánsnak, undorítónak", a szemére vetik, hogy a saját világában él, mert csak olyasvalaki hihette, hogy Bernarddal ugyanazt a játékot lehet játszani, akár Neymarral, aki teljesen elszakadt a környezetétől, s még mindig azt gondolja, a brazil futball külön szám, az összes többi csak utána kullog. (Mintha 7-1-nél számítana, ki volt Neymar dublőre!)

Scolari bocsánatot nem kért – igaz, rögtön a brazil futball legnagyobb borzalma után magára vállalta a felelősséget –, s bár arra, hogy „2002 után először jutottunk a legjobb négy közé", a brazilok azt mondják, „beszél, csak beszél", abban feltétlenül igaza van: „Akármennyire támadnak is, az előkészületek nem lehettek annyira rosszak, hogy hét perc alatt négy gólt kapjunk a földkerekség bármelyik csapatától. Ehhez olyan általános összeomlás kellett, amelyet egyetlen ép elméjű ember sem feltételezhetett."

Mivel ebben az országban nagyon értenek a labdarúgáshoz, szép számmal vannak a dühödt kritikáknál higgadtabb megállapítások is. „A 7-1-es vereség nem véletlen. A dekadencia tünetei már régóta mutatkoznak, de úgy teszünk, mintha nem vennénk észre azokat. Brazília arra a fickóra hasonlít, aki naponta három csomag cigarettát szív el, látszólag jól van, majd elmegy az orvoshoz, és csodálkozik, ha hirtelen kiderül: rákos" – írta az elemzők egyike.

„Már nem vagyunk a futball felkent országa. Jobb, ha nem akarjuk azt hinni, hogy brazil az Isten, hanem hozzákezdünk a munkához. A köldököt nézni sohasem jó" – szögezte le a másik. A harmadik pedig felidézte: „A németek az ezredforduló után rájöttek, hogy hanyatlik a futballjuk. Új munkatervet készítettek, más módszertani képzést alkalmaznak 2004 óta. Brazíliában viszont változatlanul a megtévesztés az egyetlen opció."

Reuters

Ez utóbbi látleletek nyilván a valóságot tükrözik, csak az ötlött fel bennem, hogy a brazilok számára rettenetes, a világnak még mindig hihetetlen elődöntőt megelőzően egyetlen efféle analízist sem láttam. Azt viszont olvastam a mértéktartó és megbízható Hamburger Abendblattban – a kétségkívül történeti jelentőségű találkozó előtt –, hogy a két csapat játékosainak egyenkénti összehasonlításában a németek 7-4-re állnak. Halkan megjegyzem, akármilyen indifferensnek tetszik is az elképesztő kimenetel tudatában, hogy amennyiben Thiago Silva és Neymar játszhat, a hiteles német újság 6-5-re a boldogtalan sárga mezeseket hozza ki jobbaknak.

Ettől még a brazil szerencsétlenség futballkatasztrófa marad – a labdarúgás szinte felmérhetetlen társadalmi hatásával együtt –, csak azt akartam jelezni, hogy nem minden csapás logikus és kiszámítható. Még az sem volt várható, hogy a Szavicsevics, Mijatovics extraklasszis páros 7-1-es győzelemre vezeti a jugoszlávokat 1997-ben az Üllői úton. De azt az eredményt – az ellenfelek közti tetemes tudáskülönbség miatt – meg lehetett magyarázni. Ám ez a 7-1, amely páratlan a futball históriájában, hiszen szó szerint száz évben egyszer történt meg a brazilokkal, nem feltétlenül magyarázható, bármennyire menthetetlen is.

Reuters

Ha már a magyarokat szóba hoztam, büszkén jelentem, hogy honfitársaink jelen vannak ezen a vb-n is. Vagy inkább csak az emlékük van itt, mindenesetre a németek – egyebek közt – azzal indokolják szédítő diadalukat, hogy brazíliai főhadiszállásukon, a Santo Andréban létesített Campo Bahiában sikerült megteremteniük a „spiezi szellemet". Annak eredetije 1954-ben, a svájci Spiez szállodainak egyikében, a Belvedere Hotelben jellemezte a német csapatot, amely a magyaroktól elszenvedett 8-3 után sem esett szét, hanem a folytatásra összpontosított, és a Sepp Herberger szövetségi kapitány teremtette egység nagyban – ha nem mindenekelőtt – hozzájárult „a berni csoda" létrejöttéhez, az Aranycsapat ellen a döntőben elért, a mostani 7-1-hez hasonló világszenzációt keltő 3-2-höz.

A hatvanéves párhuzam önmagában jelzi mindkét győzelem értékét, és a Belo Horizonte-i diadalét külön is jellemzi, hogy a már említett Hamburger Abendblatt valamennyi német labdarúgónak 1-es osztályzatot adott – arrafelé ez a legmagasabb érdemjegy –, csupán Özilt minősítette 3-assal.

Mondom, jót tesz a 7-1 a lassan véget érő vb-nek, mert e nélkül főként arról kellene értekezni: a negyed- és az elődöntők további öt mérkőzésén összesen öt gól esett. Hajszál híja volt, hogy a hollandok két egymást követő 0-0-lal nem lettek finalisták... Ezen is el lehet tűnődni. Mármint azon, hogy a narancssárgák ugyancsak labdarúgó-történeti 5-1-gyel nyitottak – a címvédő spanyolokat szórták meg, de nagyon –, a csoportmérkőzéseket tíz góllal zárták, majd az egyenes kieséses szakaszban az utolsó percekben fordítottak 0-1-ről 2-1-re a mexikóiak ellen, és azóta képtelenek voltak „bezörgetni". Pedig náluk játszott a világbajnokság „álompárosainak" egyike, a Robben, Van Persie csatárkettős...

Argentína együttesében meg ott van a zseniális Messi. Ehhez képest a huszonnégy év után újra vb-döntős sikercsapat úgy jutott a csúcs közelébe, hogy hat találkozója közül hármat 1-0-ra, egyet a gól nélküli döntetlent követő tizenegyespárbajban nyert meg.

Messit egyébként sem bántanám, most meg kiváltképp nem teszem, mert messzemenően elképzelhető: a hollandok elleni teljesítményét befolyásolta, hogy a meccs előtti éjszakán Sao Paulóban, autóbaleset következtében meghalt a barátja, aki az Olé argentin sportlap kiküldött tudósítója volt. A taxiban utazó, szerencsétlenül járt kolléga nem akárki lehetett, mert már részvéttáviratot küldött a családjának – többek között – Diego Simeone, Hernan Crespo, Claudio Caniggia, sőt a kolumbiai Radamel Falcao is. Szegény, nem érhette meg, hogy Argentína csaknem negyedszázad múltán megint kivívja a döntőbe jutást, és nem ünnepelheti lapjában azt sem, ha Lionel barátja és a többiek elhódítják a világbajnoki címet. Ez ugyan nem tetszik valószínűnek, de a mostani vb-n annyi hatalmas meglepetés volt már...

Reuters

Ráadásul a halványkék-fehér együttes diadala nem is volna „bomba". Noha olyan lehengerlő játékot, amilyet a német csapat nyújtott a brazilok ellen, Messi és társai még csak megközelítőleg sem produkáltak, az argentin elhárítás hallatlanul hatékony. A gárda eddigi gólkülönbsége 8-3. Ebből kitetszik, hogy egyáltalán nem biztos: a Di Maria, Messi duó vezette a döntőbe a csapatot. (Tudom, a sérült Di Maria nem szerepelt a hollandok ellen, de korábban a főszereplők egyike volt.) Bizony a támadókészletnél szerényebb kvalitásúnak gondolt védekező részleg legalább annyit, ha nem többet, tett hozzá a sikerekhez, mint az elöl futballozó hírességek; Mascherano egyenesen vezéregyéniséggé, Romero és a Gago helyett időben bevetett Biglia pedig kulcsfigurává vált.

A hollandok két tizenegyesét hárító Romerónak a rendezők is sokat köszönhetnek. Az a gyanúm, a FIFA riói főhadiszállásán és Brazília-szerte az összes biztonsági alakulatnál felsóhajtottak, hogy nem brazil–argentin meccs lesz a harmadik helyért. A döntőre így is nyilván nagy erőket mozgósítanak a Maracana stadion körül, megelőzendő a mélységesen lesújtott brazil és az őket előszeretettel froclizó argentin szurkolók összecsapásait. Ám mi lett volna, mondjuk, a Cocapabana drukkerzónájában dél-amerikai vigaszmeccs esetén?

Arjen Robben amúgy azt mondta a bronzmérkőzésről: „Az engem egyelőre nem tud érdekelni."

Nincs egyedül: kétszáz millió brazil ugyanígy van ezzel.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.