Pedig ő tényleg próbálkozik, fecseg, csacsog, bár néha nem fejezi be a mondatait, vagy a nagy mondandóban majdhogynem lemarad a helyzetről, ahogy az angolok egyenlítő góljáról az olaszok ellen. Aztán mond néhány csacskaságot, miközben még az ismétlésben sem veszi észre, hogy mi történt a pályán. Amikor egyenlítenek az amerikaiak a portugálok ellen, arról kezd el beszélni, hogy mennyire kiélezett lesz az utolsó forduló, bárki továbbjuthat, ideje lerágni a körmünket, s eszébe sem jut, hogy a Klinsmann vezette amerikaiak a németek elleni „ügyes" döntetlennel Ghánát meg Portugáliát is kiejthetnék. Vajon Klinsmann felhívja-e a meccs előtt régi jó barátját, a német kapitányt, hiszen a helyzet több mint pikáns, vetném fel én a most mindenkit foglalkoztató kérdést, hiszen a vb-k történetében nem ismeretlen az effajta kéz a kézben továbbjutás. (A stúdióban aztán kitérnek erre egy mondat erejéig, de hamar átsiklanak fölötte.) Az meg egyenesen felháborító, hogy a riporter csuklóból színvonal alattinak nyilvánítja az olasz–angolt, elvéve a néző kedvét, holott nem ez a dolga, miközben a meccs a magyar „rangadókhoz" viszonyítva maga a mennyország. (Igaz, ebből a nézetből már az Irán-Nigéria is kifejezetten izgalmas.)
Az eddigi mélypont viszont kétségtelenül az volt, amikor azon töprengett el a kommentátor: vajon valamiféle FIFA-beli dress code miatt kellett kölcsönkérnie egy zakót a pálya szélén álldogáló Marc Wilmots szövetségi kapitánynak az Algéria elleni találkozón? S akkor az ember már a haját tépi csöndesen, ám annál elszántabban. De még a félidő előtt megérkezett a nyilvánvaló megoldás: a fehér ing azért volt zavaró, mert fehér mezben játszott az ellenfél is.
Talán csak Gundel Takács Gábor képes még továbbvinni valamit a talán túlontúl is higgadt Vitrayból, a sokat szidott Knézyből (Knézy, Knézy, de nem klátja...), akik ma már valóságos óriásoknak tetszenek. De nagyon hiányzik Hajdú B. István vagy Egri Viktor fanyar humora. Én még most is vigyorgok azon, hogy a Dortmund–Real Madrid BL-visszavágón, amikor két gólt már ledolgoztak hátrányukból a dortmundiak, s egy kellett volna még a hosszabbításhoz, de Henrik Mkitarjan sorra hagyta ki a ziccereket, Egri azt találta mondani: hát úgy néz ki, hogy elnyeli a Dortmundot az örmény.
És akkor még nem beszéltünk az átlag kétszáz szóból gazdálkodó szakértőkről, akik közül egyik-másik mindenféle fennakadás nélkül vallja be, hogy semmit sem tud Ecuadorról vagy Hondurasról. Hát így tényleg könnyű. Vagy a parasztvakításnak szánt, grafikailag feldúsított „elemzésekről", amelyekért még a székből is fel kell állni, ám azokat egy-két kivételtől Esterházy édesanyja is elmondhatná, pedig neki élete végéig magyarázni kellett a lesszabályt.
Szó, mi szó, az MTV stábja nem nőtt fel a feladathoz, pedig most tényleg lehetne miről beszélni, mert nagyon jó ez a vb, gólgazdag, váratlan és kiélezett, pedig még csak a felénél járunk. Vagyis lenne miről beszélni, ha tudnánk. S még az sem biztos, hogy akkor a hallgatás lenne az alternatíva. Pedig egy Wittgenstein nevű fazon épp ezt javasolta valamikor.
