Gyurta Dániel világcsúccsal olimpiai bajnok!

Gyurta Dániel 2:07.28 perces világcsúccsal aranyérmet nyert 200 méteres mellúszásban szerdán a londoni olimpián. A kétszeres világbajnok, 2004-ben olimpiai ezüstérmes Gyurta mögött a hazai közönség előtt szereplő Michael Jamieson végzett a második helyen, míg a harmadik a japán Tatesi Rio lett.

A döntőt a második legjobb idővel kezdő Gyurta "szokatlan" módon már 50 méternél a második helyen úszott, a legutóbbi két olimpián győztes Kitadzsima Koszuke haladt az élen. 150 méternél Gyurta vezetett, Kitadzsima elfáradt, Jamieson a hajrában ugyan egyre közelebb került a magyar úszóhoz, de így is ő csapott elsőként célba.

Gyurta a londoni magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Szilágyi Áron győzelme előtt két cselgáncsozó végzett dobogós helyen: a 48 kg-os Csernoviczki Éva szombaton bronzot, a 66 kilós Ungvári Miklós pedig vasárnap ezüstöt nyert.

"Azt gondolom, ez volt életem úszása, nagyon-nagyon nehéz volt az utolsó tíz méter, jöttek rám, ez szokatlan érzés volt" - nyilatkozott Gyurta pár pillanattal a célba érkezés után. "A családomra, édesanyámra gondoltam, ez erőt adott, és segített nyerni. Nem nagyon tudom még ezeket a perceket feldolgozni. Tisztában voltam vele, hogy az olimpiai bajnoki címet nem adják könnyen, elképesztően örülök, hogy sikerült győznöm. Akkor igazi olimpiai bajnok valaki, ha ez nem változtatja meg az életét, ugyanolyan szerényen éli a mindennapjait, mint addig. Igaz, több érem lesz a vitrinben. Végig láttam a többieket, de volt elég erőm magam mögé utasítani őket, nagyon boldog vagyok."

Férfi 200 m mell:

1. Gyurta Dániel 2:07.28 perc - világcsúcs (régi: 2:07.31 p, Christian Sprenger (ausztrál), 2009.07.30., Róma)
2. Michael Jamieson (Nagy-Britannia) 2:07.43
3. Tatesi Rio (Japán) 2:08.29

Jakabos hetedik 200 m pillangón

Jakabos Zsuzsanna a hetedik helyen végzett 200 méteres pillangóúszásban. A magyar versenyző 50 méter után még negyedik volt, ám a táv felénél visszaesett, és később már nem tudott feljebb kapaszkodni. A számot a kínai Csiao Liu-jang (Jiao Liuyang) nyerte, a második a spanyol Mireia Belmonte Garcia, a harmadik pedig a japán Hosi Nacumi lett.

Női 200 m pillangó:

1. Csiao Liu-jang (Kína) 2:04.06 perc
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 2:05.25
3. Hosi Nacumi (Japán) 2:05.48
...7. Jakabos Zsuzsanna 2:07.33

Cseh a második idővel döntős 200 m vegyesen

Cseh László a második legjobb idővel jutott a 200 méteres vegyesúszás csütörtöki döntőjébe. A 400 vegyes fináléjáról lemaradó Cseh a második elődöntőben volt érdekelt, és magabiztosan, 1:56.74 perces idővel nyerte a futamot. Csehnél csak a 400 vegyesen diadalmaskodó Ryan Lochte úszott jobb időt - az első futamban -, míg a harmadik, a kedden minden idők legeredményesebb olimpikonjává előlépett, szintén amerikai Michael Phelps volt.

Balog és Bernek nem jutott döntőbe 200 háton

Balog Gábor és Bernek Péter nem jutott a 200 méteres hátúszás döntőjébe. Mindkét magyar a második futamban szerepelt az esti elődöntőben: Balog 1:57.56 perces idővel ötödik, Bernek pedig 1:57.71-gyel hatodik lett, így összesítésben előbbi a 11., utóbbi pedig a 12. helyen zárt.

Amerikai arany 100 m gyorson

Az amerikai Nathan Adrian nyerte rendkívül kiélezett küzdelemben a 100 méteres férfi gyorsúszást. A második helyen, mindössze egy századdal lemaradva az ausztrál James Magnussen végzett, míg a harmadik a kanadai Brent Hayden lett.

Rebecca Soni világcsúcsa 200 mellen

Az amerikai Rebecca Soni új világcsúcsot úszott női 200 méter mellen. Az erdélyi magyar szülőkkel rendelkező, már az Egyesült Államokban született, 25 éves versenyző 2:20.00 perces idővel diadalmaskodott, ezzel a kanadai Annamay Pierse 2009. július 30-án Rómában felállított 2:20.12 perces rekordját adta át a múltnak.



Gyurta Dániel öröme a világcsúcsa és olimpiai elsősége után
London, 2012. augusztus 1. Gyurta Dániel örül, miután első helyen ért célba a 2012-es londoni nyári olimpia férfi 200 méteres mellúszás döntőjében, az Olimpiai Park területén lévő Vizesközpontban 2012. augusztus 1-jén. A versenyző világcsúccsal aranyérmes lett. MTI Fotó: Illyés Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.