Fülig Jimmy bronzérme

A vigaszágon jutott tovább, végül bronzérmet szerzett Veréb István a budapesti birkózó-vb-n.

Komoly hiányérzetünk volt kedden a Papp László Sportarénában, mivel eltűntek a lelátóról a birkózó-vb nyitónapjának legaktívabb szurkolói. Az Észak-Koreából érkezett, talpig uniformisba öltözött, mintegy százfős delegáció hétfőn még ugyanazzal a három, megfejthetetlen értelmű szóval biztatta délután egytől hozzávetőleg este nyolcig egyetlen szőnyegre álló honfitársát, majd miután az kikapott a szabadfogásúak 55 kilósok „kis döntőjében”, a csoport vezényszóra elhagyta a tribünt, s fájdalom, vissza sem tért oda másnap.

Sebaj, gondoltuk, hangoskodnak majd a magyar drukkerek, de sokáig úgy nézett ki, hiába reménykedünk, a hazai versenyzők prolongálják az előző napi gyors búcsúkat.

Az újabb három szabadfogású közül először Molnár József (60 kg) köszönt el: az abonyi fiút a fehérorosz Lahinau 10:5-re verte, s mivel legyőzője a következő körben 0:8-at „mutatott be” örmény riválisával szemben, Molnár indulhatott zuhanyozni. A második kiesés jóval nagyobb csalódást keltett szakmai körökben, hiszen a 120 kilós Ligeti Dánielt éremvárományosként harangozták be, s ő a dobogó közelébe sem jutott. Noha a Puerto Ricó-i Lopezt huszonhat másodperc alatt tusolta, a kínai Deng Zhi-wei ellen 7:2-es vereséget szenvedett. Abban még bízhatott, hogy az ázsiai óriás a döntőig menetel, ám az már a soros „kanyarban” elszállt az oroszok ex-világbajnokával, Gacalovval szemben, így a nap magyar favoritja is fölült a tribünre.

Késő délutánra viszont egy csapásra minden egészen jól alakult.

Igaz, a 84 kilósok mezőnyében érdekelt Veréb István csak ritka szerencsével jutott tovább. A venezulai Robertti már 7:3-ra vezetett ellene, de ezt követően vesztére passzívitásba vonult, s amikor az édesapja által edzett szombathelyi a hajrában 7:6-ra felzárkózott, a bíró harmadszor is megintette a dél-amerikait, aki ennek nyomán kissé idegesen – de ami ennél sokkal fontosabb: vesztesen – hagyta el a porondot.

A nyolc közé kerülésért az ukránok hét évvel ezelőtti vb-aranyérmese, Ibragim Aldatov állt fel Verébbel szemben, és alaposan elagyabugyálta a magyart. Ugyanakkor Aldatov nem csak a veszte, hanem a reménysugara is lett a 26 éves versenyzőnek, és nem is kellett csalatkoznia benne. Az ukrán bekerült a döntőbe (mi több, este azt is megnyerte), minek nyomán a Haladás sportolója a vigaszágon próbálkozhatott. És megveregethettük a vállát: élt is a lehetőséggel.

Előbb az észt Soltrukkal mosta fel a szőnyeget (8:0), majd az örmények idei Eb-ezüstérmesével izzadt egy rendeset. Az akciómentes mérkőzésen először őt figyelmeztették, aztán ellenfelét kétszer is. A finisben a vetélytárs zaklatott idegállapotú trénere folyamatosan Veréb újabb intését követelte, de ráfázott, mert a mérkőzésvezető hölgy (!) az ő tanítványát büntette meg immár harmadszor, ami a szabályok szerint a meccs végét, továbbá azt jelentette, hogy a második napon már az esti programban is fölléphetett magyar birkózó – ha nem is az aranyért, de legalább a bronzért zajló küzdelmekben.

Akivel a hétköznapokon egyetlen szobányi teremben készülő Verébnek farkasszemet kellett néznie – amikor amúgy minden szem rászegeződött –, az a 2008-as pekingi olimpián harmadik helyezett fehérorosz Murad Gajdarov volt. De a vasi vasember nem ijedt meg a fixírozástól, sőt láthatóan inspirálta a váratlan reflektorfény. Olyannyira, hogy az első menet végén pazarul megkontrázta Gajdarov támadását, a másodikat pedig kihúzta egyetlen intéssel, majd már csak a boldog ökölrázás volt hátra, s a junior Eb-bronzérmesként karrierje legszebb sikerét elérő Veréb a kapitány Gulyás István karjaiban fejezte be a versenyt, a vb-től pedig az emelvény harmadik fokán köszönt el.

S ha már Jimmy a beceneve, természetesen (karfiol)fülig érő szájjal.

Szabadfogás 60 kg: 1. Bekan Gojgerejev (orosz), 2. Dubov (bolgár), 3. Barjang (indiai) és Esmaeilpoorjouybari (iráni). 84 kg: 1. Ibragim Aldatov (ukrán), 2. Perez (kubai), 3. Veréb István és Lashgari (iráni). 120 kg: 1. 2. 3. .
A mai program. Szabadfogás: 74 kg (Hatos Gábor). Nők: 48 (Dénes Mercédesz), 51 (Kőrös Kitti)

Veréb István öröme a győztes bronzmeccs után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.