Hegyi Iván Afrikában: francia pokol, argentin menny
Hosszú út vár a franciákra, és nem csupán a levegőben, hanem már a johannesburgi Tambo repülőtérhez vezető sztrádán is. (Az még véletlenül sem hasonlít a fényes boulevard-ra, az 1998-as Champs Elysées-re.) A hamar hazautazó kékeknek jó korán kell elindulniuk; egyrészt azért, mert itt három órával a felszállás előtt muszáj megjelenni a check-innél, másrészt azért is, mert ha Dél-Afrikában csúcs van az autópályákon, akkor akár húsz-harminc kilométeres kocsisorok is kialakulhatnak. Kedden például Rustenburgtól Pretoriáig torlódtak fel a gépjárművek, s aki Johannesburgba tartott, az nyugodtan elaludhatott a volánnál, mivel órákig nem lehetett szinte mozdulni sem.
A franciák persze egészen más dugókra vártak.
Ám azokat e világbajnokságon nem ők szerezték...
A szégyenteljes kiesést néhányan felsóhajtva fogadták Raymond Domenech szövetségi kapitány honfitársai közül („Legalább vége a kálváriának"), a többség viszont hallatlanul elkeseredett („A pokol mélyére jutottunk"). Eric Abidal szerint az Anelka-affér vezetett a gyászos kudarc beteljesedéséhez, de ez csak gyönge mentség, nem magyarázat. Mert a csatár és a szakvezető közti purparlé előtt sem csillogott a csapat, sőt...Patrice Evra a trénerre hárította a felelősséget: „Ő vitte a prímet, és elgondolásaiból jottányit sem engedett." A józanabbak azonban megjegyezték, hogy talán „a multimilliomosok megelégedett társasága" is szerepet játszott a csődben... Maga Domenech pedig - rezzenéstelenül, mint mindig - azt mondta: „Véget ért a kalandom velük. Ami engem illet, az a legfontosabb, hogy a tükörbe merjek nézni. És ha ott állok a fürdőszobában, nem kell lesütnöm a szemem."
Talán nem is a fürdőszobába, hanem az elvarázsolt kastélyba jár borotválkozni...
Az viszont tény: a szakvezető kapitányi pályafutása kedden 17 óra 53 perckor befejeződött. A házigazda dél-afrikaiak elleni meccs volt Domenech hetvenkilencedik mérkőzése a válogatott élén; nyolcvanadik nem lesz.
Utódára, Laurent Blanc-ra sok munka vár...
Diego Maradonára pedig lassanként a mennyország. A selejtezőkön erősen „köhögő" argentin együttes a vb-re meggyógyult, sőt hovatovább kicsattan az egészségtől. Három találkozó, kilenc pont: ez arra a korszakra hasonlít, amikor az „isteni" futballista még játszott. Talán nem véletlen, hogy a „gauchók" legutóbb Maradona labdarúgó-pályafutásának idején (1993-ban) nyertek felnőtt tornát. Most viszont ugyanolyan zamatos a maracujaszirup, mint hajdanán, sőt szinte kifejezhetetlen, mennyivel édesebb a francia pezsgőnél...
A dél-afrikai bárokban szintén vígan emelgetik a poharat. Noha a vendéglátó válogatott kiesett, a hangulat változatlanul emelkedett, mégpedig három okból. Az első: Dél-Afrika mindenképpen büszke a világbajnokságra, és magáénak érzi azt akkor is, ha már a „Bafana Bafanáért" nem lehet szorítani. A második: errefelé nem igazán értenek a futballhoz, ennél fogva a nagy tornát úgy kezelik, mint valamiféle népünnepélyt. S a harmadik: napközben jó az idő, a teraszokra csábít a napfény. S ha felhőtlen az ég, mi baj történhet?
Arról már nem is szólva, hogy mégis csak sikerült legyőzni a franciákat. A televízióban másnap hajnalig ismételték a hazai gólokat - aztán reggel újra kezdték -, míg éjszaka a brazil válogatottéhoz kísértetiesen hasonlító dél-afrikai mezben táncoltak az utcákon fekete nők és férfiak.
Nem mellesleg: akkor tájt már a nulla fokhoz közelített a hőmérséklet.
De úgy tetszik, az itteni emberek számára alkonyat után sem megy le a nap...
