Félholdra verték őket

Fatih Terim csapatának esélye sem volt a címvédő – és a mai pénteki győzelmével továbbjutó – spanyol válogatott ellen.

„Nem kontrákra rendezkedünk be, hanem támadni fogunk, nyerni akarunk" – mondta a Spanyolország elleni meccs előtt Fatih Terim török szövetségi kapitány. Akartak, nem akartak, alkalmazkodniuk kellett. A címvédő ugyanis a kapuja elé szögezte a tornára a legjobb csoportharmadikként kijutó válogatottat, és sorra alakította ki a helyzeteket, miközben a törököknek momentumaik sem voltak az első félidőben.

Morata (szemben) és a társak öröme a harmadik gól után
Morata (szemben) és a társak öröme a harmadik gól után
Eric Gaillard / Reuters

Moratának a hatodik, Nolitónak a 29. és a 32. percben volt nagy lehetősége. Ezeket még megúszták a törökök, de az öltözőbe már tetemes hátránnyal mehettek: a 34. percben Nolito beívelése után Morata fejelt hét méterről védhetetlenül a kapu bal oldalába (1-0), majd három perccel később a Celta Vigo csatára már maga fejezte be az akciót, ugyancsak hét méterről (2-0).

A szünetben sem jött fordulat, sőt, azonnal demoralizálta ellenfelét Vicente Del Bosque szakvezető együttese, amikor a 48. percben – igaz, lesről induló támadás végén – Morata újabb közeli góllal terhelte meg a török hálót. Mindenesetre a játékvezető megadta (3-0).

Nem jutott levegőhöz a török csapat, amely morálisan is szétesett: a közönség füttyszavára Arda Turan felemelt középső ujjal válaszolt...

A biztos vezetés tudatában visszavett a tempóból a spanyol együttes, hiszen az égvilágon semmi nem fenyegette győzelmét. Spanyolország két győzelmével már biztos továbbjutó.

Törökország pont nélküli csoportutolsó, és már csak a csodában reménykedhet. És ahhoz is meg kellene vernie nagy különbséggel Csehországot.

D csoport
SPANYOLORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 3-0 (2-0)

Nizza, 33 409 néző. Jv.: Mazics (szerb).

Spanyolország: De Gea – Juanfran, Piqué, Ramos, J. Alba (Azpilicueta 81.) – Fabregas (Koke, 71.), Busquets, Iniesta – D. Silva (Soriano, 64.), Morata, Nolito.

Törökország: Babacan – Gönül, Topal, Balta, Erkin – Tufan, Inan (Malli, 70.), Özyakup (Sahan, 62.)– Calhanoglu (Sahin, 46.), Yilmaz, Turan.

Gól: Morata (34. és 48.), Nolito (37.)

A D csoport állása: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Horvátország 4, 3. Csehország 1, 4. Törökország 0.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.