galéria megtekintése

Európa mint vendég

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 11. számában
jelent meg.


Őri B. Péter
Népszabadság

Tizennyolc esztendő után rendez Magyarország – ezúttal Romániával közösen – női kosárlabda Európa-bajnokságot. A kontinenstornák történetében első ízben fordul elő, hogy két országban játsszák a mérkőzéseket. A csoportmeccsek ma kezdődnek, a magyar válogatott holnap lép pályára először.

Hazánk immár ötödször lesz a női kontinensviadal házigazdája: korábban 1950-ben, 1964-ben, 1983-ban és 1997-ben fogadta a földrész legjobbjait. A magyar csapat – egy kivétellel – mindig jól szerepelt: időrendi sorrendben a második, a nyolcadik, a harmadik és a negyedik helyet érte el. Az Eb-ken eddig két ezüst- (1950, 1956) és öt bronzérmet nyert (1952, 1983, 1985, 1987, 1991). Legutóbb 2009-ben vett részt az eseményen, akkor a 14. helyet szerezte meg. Ezúttal nem kellett selejtezőt játszania, a rendező jogán került be a húsztagú mezőnybe. A szövetség Farkas Sándor helyett januárban a szlovák Stefan Sviteket nevezte ki kapitánynak, aki másodállásban látja el a feladatát. Munkahelye eddig Lengyelországban volt, a Wisla Krakkó női együttesével kétszer nyert bajnoki címet, az ősztől pedig a kassai Slavia férficsapatának kispadján ül majd.

Ma még csak edzenek a magyarok
Ma még csak edzenek a magyarok
Szabó Miklós / Népszabadság

A válogatott május elejétől készül az Európa-bajnokságra, azóta hét mérkőzést játszott – valamennyit idegenben –, kétszer győzött (Olaszország és Bosznia-Hercegovina ellen), és ötször kikapott (Olaszországtól, Horvátországtól,Montenegrótól, valamint kétszer Törökországtól). Bosznia-Hercegovina kivételével mindegyik együttes itt lesz a kontinensviadalon, közülük a törökök az előző Eb-n bronzérmet szereztek.

 

Béres Tímea tagja volt az 1997-ben negyedik helyezett válogatottnak, most ő a magyar csapat vezetője.

– Jól sikerült a felkészülés, a barátságos meccseken nem az eredmény a fontos – említette. – A társaság, ahogyan mondani szokás, együtt van, és nagyon várja a bemutatkozást pénteken a svédek ellen. Ám korántsem lesz könnyű dolgunk, hiszen vetélytársaink között van az Eb-címvédő, vb-második spanyol válogatott is. A fiataloknak nagy lehetőség a részvétel, az idősebbek is oda teszik majd magukat, elvégre ilyen rangos eseményen valószínűleg utoljára játszhatnak itthon.

A csoportban az első három közé kerülés a középdöntőbe jutást jelenti. Ez annak ellenére is megvalósítható, hogy az Amerikában, a WNBA-ben is játszó Quigley Alexandria csak hétfőn csatlakozott a kerethez, a rutinos Fegyverneky Zsófia pedig – újdonsült édesanya szerepe miatt – csak nemrégiben kezdte el az edzéseket.

Az Európa-bajnokság négy csoportjának Sopron, Szombathely, illetve Nagyvárad és Temesvár ad otthont. Az utolsó napokban Bodrogváry Iván eseményigazgatónak alig volt szabad perce.

– A szervezőbizottságban százan dolgozunk, és a helyszíneken további ötszáz lelkes amatőr segít – mondja.

– A mi meccseinken telt ház lesz a felújított soproni csarnokban, ez alkalmanként két és fél ezer nézőt jelent. Szervezetten kétszázötven svéd szurkoló jelezte érkezését, és „maszekban” is biztos sokan jönnek még, így garantált a hangulat. Tudni kell: az aranyérmes kijut Rióba, a második–ötödik helyezett pedig olimpiai selejtezőn vehet részt.

Az erőviszonyok alapján attól nem kell tartani, hogy a magyar válogatott ilyen magasságba emelkedik, Rátgéber László – 1997-ben ő volt magyar válogatott másodedzője – azonban optimista.

– Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hazai pálya mekkora erőt adhat – hangsúlyozza. – Különleges érzés saját közönség előtt szerepelni; így volt ez tizennyolc éve, és így lesz most is. Az eddigi rossz gyakorlattól eltérően a meghívottak közül ezúttal mindenki vállalta a válogatottságot. Jó a csapat, és szerintem nemhogy bekerül a nyolc közé, de ott is jó eredményt ér el.

Ha már tippelt a Péccsel anno kilenc bajnokságot nyerő szakember – aki kedden az Eb játékvezetőinek tartott előadást az edzők és a bírók nem mindig felhőtlen viszonyáról –, arra kértem, mondja meg azt is, hogy a csoportokból melyik három-három együttes jut tovább. Íme a válaszok: Franciaország, Montenegró, a harmadik helyért nagy harcot vívnak a csehek, a románok és az ukránok (A csoport); Törökország, Fehéroroszország, Olaszország (B); Szerbia, Oroszország, Horvátország vagy Lettország (C); Spanyolország, Magyarország, Litvánia vagy Svédország (D).

Ha bejön a Rátgéber-tipp, akkor a magyar lányok bizonyosan kitöltetnek a trénerrel egy lottószelvényt. Persze, hogy legyen ikszelés, azért nekik is be kell tenniük valamit a kosárba...

Műsor A-tól D-ig

Csoportmérkőzések (június 11–15). A (Temesvár): Csehország, Franciaország, Montenegró, Románia, Ukrajna.

B (Nagyvárad): Fehéroroszország, Görögország, Lengyelország, Olaszország, Törökország.

C (Szombathely): Horvátország, Lettország, Nagy-Britannia, Oroszország, Szerbia.

D (Sopron): Litvánia, Magyarország, Spanyolország, Szlovákia, Svédország. Mindegyik kvintettből az első három helyezett jut a középdöntőbe. A 12 együttes június 17. és 22. között Debrecenben (az A és B csoport első három helyezettje) és Győrött (a C és a D csoport első három helyezettje) küzd a nyolc közé kerülésért. A negyeddöntőt június 24-én és 25-én, az elődöntőt június 26-án, a döntőt június 28-án játsszák a budapesti Syma-csarnokban.

A mai program. A csoport: Montenegró–Csehország (17), Ukrajna–Franciaország (19.30).

B: Lengyelország–Törökország (17), Olaszország–Fehéroroszország (19.30).

C: Lettország–Szerbia (16.30), Oroszország–Horvátország (19).

D: Svédország–Szlovákia (16.30), Litvánia–Spanyolország (19).

A magyar csapat meccsei (kezdés mindig este hétkor). Holnap: Svédország.

Szombat: Litvánia.

Vasárnap: Spanyolország.

Hétfő: Szlovákia.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.