galéria megtekintése

Estek-keltek az öttusázók, Kovács a 13. helyen áll a bukfencversenyen

0 komment

MTI

Kovács Sarolta a 13., Földházi Zsófia pedig a 30. helyen áll három szám után a riói olimpia női öttusaversenyében.

A Deodoro Stadionban kialakított lovaspályán 12 akadály leküzdése várt a versenyzőkre, ami a kettes- és hármas ugratással 15 erőkifejtést jelentett. A szintidő 75 másodperc volt.

Rombolásokkal, bukásokkal kezdődött a verseny, majd a negyedik lovas előtt a pálya közepén landolt egy papírsárkány. A guatemalai Isabel Brand éppen elindult, de csöngettek neki, így várnia kellett pár másodpercet, amíg a pályamunkások elvégzik a "takarítást".

A két szám utáni állás fordított sorrendjében szólították az öttusázókat, ezért Földházi Zsófia a 30. helyével már hetedikként sorra került. Christino nevű lova rögtön az első akadályt leverte, majd két szép ugrást követően a negyediknek a rúdját is lehúzta a hátsó lábával. Ez még nem lett volna baj, csakhogy a kilences akadály előtt a ló az utolsó pillanatban megtorpant, a magyar versenyző pedig előrebukva leesett. Ezért, illetve a rombolásért húsz pontot vontak le, az első két akadályverésért pedig hetet-hetet, így 34 hibaponttal ment végig, mivel a folytatásban már nem hibázott. Az időtúllépés még 44 pontjába került, így a lehetséges 300-ból csak 222-t szerzett, ami a 29. helyhez volt elég a lovaglásban.

 

Nagyot bukott a kettővel utána következő Laura Leydi Moya is. Neki is hirtelen "befékezett" a lova, a kubai öttusázó háttal ráesett az akadályra, és mivel nem tudott fölkelni, hordágyon vitték le a pályáról.

A két szám után nyolcadik Kovács Sarolta a második csoportban került sorra. Lova, Magnifico ha nem is nagyszerűen, de jól teljesített az első körben, amikor a lengyel Anna Maliszewska két akadályveréssel és minimális időtúllépéssel ment vele végig a pályán.

Az időtúllépés megmaradt Kovácsnál is, de kettő helyett négy akadály rúdját verte le a ló. Az elsőn, a másodikon, a hetediken és a nyolcadik középső elemén nem jutott túl hiba nélkül, így Kovács 268 pontot szerzett, és 24. lett ebben a számban.

Kovács Sarolta a Deodoro Stadionban
Kovács Sarolta a Deodoro Stadionban
Kovács Tamás / MTI

Nem tudott ugyanakkor pontot érően végigmenni a pályán a címvédő litván Laura Asadauskaite, emiatt kiesett az érmekért zajló küzdelemből. Csakúgy, mint a Pekingben olimpiai bajnok, tavaly vb-aranyérmes német Lena Schöneborn.

Balaska Zsolt, a válogatott lovasedzője még a versenynap elején az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az állomány jó, de különböző karakterűek a lovak, meg kell találni, milyen irányítást igényelnek. Ez sok versenyzőnek nem sikerült, gyakori volt a megtorpanás, rombolás, lóról esés. Hatan maradtak pont nélkül, ugyanakkor öten hibátlan teljesítményt nyújtottak.

Az állás három szám után:

1. Oktawia Nowacka (lengyel) 847 pont

2. Elodie Clouvel (francia) 835

3. Melanie McCann (kanadai) 818

...13. Kovács Sarolta 784

...30. Földházi Zsófia 694

Minden pont egy másodpercnek felel meg a késéssel - a helyi tájékoztatás szerint 23.15 előtt nem - kezdődő, lövészetekkel kombinált futás rajtjánál. Tehát egy-egy versenyző annyival később indul az elsőhöz képest, amennyivel kevesebb pontja van három szám után.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.