Elszáguldó cirkusz

A Marussia és a Caterham csapata is kihagyja a hétvégi Amerikai Nagydíjat: az előbbinél „csak” elfogyott a pénz, az utóbbinál viszont már csődeljárás is indult, sorra foglalják le az alakulat értékesíthetőnek vélt eszközeit, járműveit. Bár a két team kényszerű távozása okkal kerül az érdeklődés középpontjába, hiszen korántsem szokványos, hogy évad közben 22-ről 18-ra csökken a rajthoz állók száma, jegyezzük meg gyorsan: a távozásuknál meglepőbb az, hogy egyáltalán idáig kihúzták.
Csonka mezőny az indianapolisi futamon 2005-ben
Jason Reed / Reuters

A Caterham a Lotus Racing nevű istálló, a Marussia pedig a Virgin Racing utódaként „született” meg 2012-ben. A Caterham – a jogelődjét is beleértve – egyetlen pontot sem tudott szerezni. Ennél két pontnyival teljesített jobban a Marussia: a Japánban történt balesete óta még mindig kómában, életveszélyes állapotban lévő Jules Bianchi bravúros vezetéssel kilencedik lett az idén Monacóban. Mindez hűen tükrözi, hogy akármilyen fájdalmasnak tűnik is a két csapat kiesése, valójában nem sok minden változott: a Marussia és a Caterham – főként anyagi okok miatt – eddig is csak papíron volt Forma–1-es.

Ezzel együtt régen volt példa arra, hogy ilyen drasztikusan csökkent a résztvevők száma. Kilenc éve két futamról kizárták a mára szintén eltűnt BAR-Honda mindkét autóját, emiatt szűkült tizennyolc pilótásra a mezőny. Ugyanabban az évben, néhány hónappal később viszont még ez is tömegnek számított volna: amikor az abroncsháború idején a csapatok fele nem állt fel a rajtrácsra a 2005-ös Amerikai Nagydíjon, mindössze hat autó vágott neki a futamnak. Érdekes egybeesés: most is Amerikában – igaz, már nem Indianapolisban, hanem Austinban – csökkent a rajthoz állók száma.

Az, hogy a Marussia és a Caterham csak átmenetileg szállt ki, vagy esetleg van esélye a visszatérésre, egyelőre kérdéses. Jól értesült szaklapok szerint a Marussia sanszai jobbak, sőt állítólag már van is új befektető a láthatáron, az viszont csodaszámba menne, ha a Caterhamet ebben a formában látnánk még. Amúgy korántsem biztos, hogy a két kis csapat távozásával befejeződött a széria leépülése. A hírek szerint a Sauber istálló is komoly anyagi gondokkal küzd, és a Force Indiánál is voltak „átmeneti nehézségek” az ősszel. Minderre, azaz a szegényedő kicsik problematikájára, a szűkülő mezőnyre Bernie Ecclestone már korábban reagált, hiszen újra felvetette: az élcsapatok akár három autót is indíthatnának.

Ami a maradókat illeti: szakértők sokasága számít arra, hogy Austinban végre hivatalosan közzéteszik, hol folytatja Sebastian Vettel és Fernando Alonso. Egyelőre ugyanis csak az biztos, hogy a német elhagyja a Red Bullt, a spanyol pedig a Ferrarit. Valószínűsíthető, hogy Vettel az olasz csapat alkalmazottja lesz, Alonso pedig visszatér a McLarenhez, de némi bizonytalanság akad: a két pilóta – ahogyan mondani szokás – sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarja, hol versenyez majd 2015-ben. Míg Vettel és Alonso már a következő szezonra fókuszál, addig a Mercedes két versenyzője, Lewis Hamilton és Nico Rosberg még az idei hátralévő három futamra koncentrál. Pillanatnyilag Hamilton 17 ponttal vezet, de aligha dőlhet hátra. Nyilván ő is pontosan emlékszik még arra, hogy újoncként, 2007-ben, az évad hajrájában hasonlóan nagynak tetsző előnye volt, végül azonban nem ő lett a bajnok: egyetlen ponttal maradt alul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.