galéria megtekintése

Első szám az egyes

2 komment


Őri B. Péter

Babos Tímea 25. helyezésével pályafutása legjobb világranglistás eredményét érte el. Az évad legnehezebb szakaszainak egyike következik, de reméli, eljut Szingapúrba is.

- A WTA legfrissebb világranglistáján a huszonötödik. Ilyen magasan még sohasem jegyezték. Az esztendő elején csupán a hetvenedik helyen állt. Pályafutása során Grand Slam-tornán a US Openen volt először alanyi jogon főtáblás, a harmadik körben csak nagy küzdelemben kapott ki a román Simona Haleptől. Minek köszönhető a javulás?

Babos már a legjobbakkal is felveszi a versenyt
Babos már a legjobbakkal is felveszi a versenyt
Andrew Couldridge / Reuters

- Már az elmúlt években is több jó eredményem volt: 2012-ben győztem a monterrey-i WTA-versenyen, tavaly bejutottam a marrákesi döntőbe. Olyan játékosok ellen nyertem, mint Sara Errani, Ana Ivanovics, Halep, Roberta Vinci, Samantha Stosur vagy a 2015-ben US Open-bajnok Flavia Pennetta. Ebben az esztendőben stabilizálódott a teljesítményem, javult a technikám, a fizikai állapotom, jobb vagyok taktikailag. A sikereknek köszönhetően pedig az önbizalmam is rendben, már a legjobbakkal is fel tudom venni a versenyt.

 

- Mi a realitás: meddig tornázhatja még fel magát a világranglistán?

- Az idén hatszor javítottam meg karriercsúcsomat, ez hatalmas ösztönzés a folytatásra.

- Párosban az idén Wimbledonban GS-győzelemért játszhatott, a meccset a Williams testvérpár nyerte. Mérges volt emiatt vagy már a döntőbe kerülés boldoggá tette?

- Örültem, hogy újra döntős lehettem Wimbledonban. Juniorként már győztem ott, mégpedig 2014-ben, a női párosban, tavaly pedig vegyes párosban voltam finalista. Most régi-új társammal, a kazah Jaroszlava Svedovával a legjobb nyolc között legyőztük a 2015-ös bajnok és világelső Hingis, Mirza kettőst. A döntő hatalmas élményt jelentett, hiszen minden idők egyik legjobb párosa ellen szerepelhettünk. Sok szép megoldásunk volt, ám Serena és Venus Williams jobban játszott. Nem éreztem, és most sem érzem úgy, hogy ezért bánkódnom kellene, sőt büszke vagyok.

- A páros vagy az egyéni a kedvesebb, a fontosabb?

- A párosra is nagyon odafigyelek, hiszen már juniorként három Grand Slam-győzelmet szereztem. A felnőttek között is jó eredményeket értem el, de az egyest lényegesebbnek tartom, főként abban szeretnék sikeres lenni.

- Bevált a partnerváltás? Meddig tervezi, hogy Svedovával szerepel a tornákon?

- Az idény elején nem alakultak jól a páros versenyeim, de a 2013-as taskenti WTA-tornagyőzelem után ismét – most már hosszabb időre is – egymásra találtunk Svedovával. A következő hetekben Kínában állunk rajthoz több versenyen is, és reméljük, eljutunk a szingapúri világbajnokságra.

- Már az is siker volt, hogy ott lehetett Rióban. Az olimpián nem a legszerencsésebb sorsolást kapta, hiszen az első körben az utóbb bronzérmes cseh Petra Kvitova ellen kellett pályára lépnie. Előzetesen többet várt önmagától?

- Igen. Reméltem, hogy sikerül felülmúlni londoni eredményemet (2012-ben a második fordulóban a jelenlegi világelső német Angelique Kerbertől kapott ki – a szerk.). Kvitova azonban olyan jól játszott, hogy nem volt esélyem ellene.

- Az ázsiai túra első állomásán szintén nagyon erős lesz a mezőny. Mire számít? 

- Valóban, az évad legnehezebb szakaszainak egyike következik, amelyet nem igazán kedvel a mezőny. Ilyenkor kiváltképp az érhet el jó eredményeket, aki mentálisan is jó állapotban van.

- Hány viadalon szerepel még ebben az évben?

- A három kínai viadal után valószínűleg egy európai fedett pályás tornán veszek részt. Már beszéltem a szingapúri páros-világbajnokságról, valamint bízom benne: egyesben eljutok a WTA Elite Trophyra is. Elképzelhető, hogy az évadot azon a tajvani versenyen fejezem be, amelyet tavaly megnyertem.

- A környező országokban sokkal sikeresebb a sportág, mint itthon. A legjobb magyar játékos szerint  min és mit kellene változtatni ahhoz, hogy jobb legyen a magyar tenisz?

- Nem hiszem, hogy erre a kérdésre egy játékosnak kellene válaszolnia.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.