Elhunyt Felkai László

Hetvenhárom esztendős korában elhunyt Felkai László olimpiai bajnok, Eb-aranyérmes vízilabdázó, akit 1964-ben és 1968-ban is az év pólósának választottak idehaza.
Petrovits László / MTI

A felejthetetlen center képességeiről mindent elárul: abban a sportágban került be az évszázadmagyar válogatottjába, amelyben a B meg a C csapatot is csupa világklasszis alkotná. A Róka becenévre hallgató pólós a Budapesti Kinizsi, később az FTC, majd a Bp. Spartacus tagja volt, s kivételes tehetségét bizonyítja: miközben 1960-tól 1974-ig 120 alkalommal szerepelt a vízilabdás nemzeti együttesben, úszásban is a legjobbak közé tartozott, mi több, 1960-ban 200 m mellen ott volt a római olimpiai mezőnyben.

Legnagyobb sikerét 1964-ben Tokióban érte el, amikor „lőj” Dömötör, Gyarmati, Kárpáti és a többi legendás spíler társaságában az ötkarikás dobogó tetején feszíthetett, ám vitrinjében két olimpiai bronz (1960, 1968) és egy Eb-arany (1962) is ott díszelgett. Aktív sportolói pályafutása befejezése után az FTC örökös bajnokának választották, majd szeretett klubját trénerként segítette.

Felkai László temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.