galéria megtekintése

Egy magyar nyilaitól reszkethet a világ

1 komment


Őri B. Péter

Egy magyar nyilaitól újra reszkethet a világ. Főszereplőnk azonban nem lóhátról céloz, a földön áll, íj sincs a kezében, s nem ellenségekre lövöldöz, hanem táblára, egészen pontosan darts­táblára. A huszonhat éves Végső János – mert róla van szó – tavaly megnyerte a soft (elektromos táblás) Euró­pa-bajnokságot, e héten pedig élete eddig legnagyobb sikerét érte el: a klasszikusnak tartott – hagyományos, kenderből készülő táblát alkalmazó – steel kategória tízversenyes Euro­pean Tour-sorozatának utolsó, hildesheimi kvalifikációs versenyéről felkerült a főtáblára, melynek vetélkedőjét október 14. és 16. között szintén a németországi városban rendezik. Igaz, nemrégiben Mühlheimben is továbbjutott – majd az első fordulóban kikapott –, ám most igazi „nagy vadat" ejtett. Először 6:0-ra nyert a svájci Roman Löffel ellen, a folytatásban a lengyel Krzysztof Ratajskit múlta felül (6:5), majd a harmadik körben 6:3-ra legyőzte az ötszörös világbajnok holland Raymond van Barneveldet.

Most már elég ügyes Végső János
Most már elég ügyes Végső János
Facebook

– Játszottam, alig izgultam, és sikerült – mondta a Népszabadság érdeklődésére a magyar darts szépreményű képviselője, akit tizenkét éves korában egy fővárosi iskolai toborzón nem találtak tehetségesnek. – Nem választottak ki, ennek ellenére elmentem a foglalkozásra – folytatta. – Ott és a későbbiekben mind jobban ment a dobás, olyannyira, hogy négy esztendővel később már jelenlegi, pestújhelyi klubom felnőttcsapatában szerepelhettem.

 

Magyarországon e sportból nem lehet megélni, Végső János civilben virágokkal foglalkozik, de egyre több pénzdíjas versenyen szerepel, főleg Ausztriában.

– Eddig nagyon nehéz volt szponzort találni; remélem, a mostani eredményem után már könnyebb lesz. A hatvannégyes főtáblán szeretném élvezni a játékot – tekint előre. – A tizenhat kiemelt csak később kapcsolódik a küzdelmekbe, jó lenne közülük valakivel találkozni.

Ha ez nem sikerül, vagyis egyetlen meccset sem nyer a magyar dartsos, akkor sem jár rosszul, hiszen ezer fonttal gazdagodik. A tornagyőztes 25 ezerrel, de természetesen ennek megszerzése most még nem reális.

Ám, ha Végső így fejlődik, akkor az sem elképzelhetetlen. A Van Barneveld elleni meccséről még megjegyezte: „Akár fordított eredmény is születhetett volna, kis különbségek döntöttek. Mindenesetre nagyon jólesett a holland világklasszis gratulációja. A Twitter-oldalán hősnek nevezett, akinek hatalmas tisztelet jár."

Bezzeg!

A magyarok közül eddig Bezzeg Nándor jutott el a sportág legrangosabb egyéni versenyére, a PDC-világbajnokságra, amelyen – 2009-ben Londonban – az első fordulóban búcsúzott. A döntőben Van Barneveld, akit most Végső János legyőzött, a sportág másik nagy klasszisától, a tizennégyszeres vb-aranyérmes angol Phil Taylortól kapott ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.