Akár hajdanán a Felvonulási téren a Május 1. Ruhagyár dolgozói, úgy meneteltek az egri drukkerek a Bitskey Aladár uszodához vezető szűk utcán: transzparensekkel, zászlókkal, integetve. A tájképhez ekkor még hiányzott az emelvény, ahol a korabeli „nagyságok” ácsorognak... A létesítménybe zsúfolódott három és fél ezer ember zöme mindenesetre abban bízott, hogy a Vasas elleni bajnoki döntő második – a rendhagyó kiírás nyomán: egyben utolsó – mérkőzését követően arra a bizonyos pulpitusra a hazai játékosok állhatnak fel, s ebbéli reményüket csak kevéssé mérsékelte a tény, miszerint szombat este, a Komjádi medencéjében a fővárosiak nyertek egy góllal.

A találkozó elején aztán kiderült, egyetlen gól is veszettül sok tud lenni: hiába tüzeltek a Vasas pólósai négyszer is Szécsi, s hiába bombáztak az egriek kétszer Nagy Viktor kapujára, a háló csak nem akart megrezdülni. Csak nem lesz null-null? – érlelődött volna éppen a kérdés a szemlélőben, ám az angyalföldiektől elszármazott Hosnyánszky egy kapufás lökete után mégis betalált, nem beszélve arról, hogy Katonás hamarosan egyenlített (1:1).

Az idő múlásával mind fülledtebb lett a levegő a helyi „öregek” szerint ennyi embert együtt még sosem látott uszodában, s talán a meleg tette, talán más: előbb Szécsi, majd Nagy szedett be egy-egy „leventét”, nem beszélve arról, hogy a 3:3-nál induló harmadik nyolc percben a háromszoros olimpiai bajnok egri kapus keze alatt megint csak bekacsázott a Steinmetz Barna kezét elhagyó labda a képzeletbeli gólvonal mögé... Ekkor 5:4-re „mentek” a fővárosiak, de a pólómeccsek sajátosságaiból fakadóan ennek vajmi kevés jelentősége volt. Az igazi összecsapás a negyedik negyed közepén kezdődött, 6:6-os állásnál, miután Biros bevágta a vendéglátók aktuális egyenlítő gólját.

Szóval Graham révén kisvártatva átvette a vezetést az önmagához – na, persze csak önmagához – képest feltűnően higgadt Gerendás György együttese (7:6), mi több, rövidesen Binder Szabolcs is jól célzott. A tribün egy emberként, fejhangon ünnepelte a testes játékost, csakhogy Vogel Gábor játékvezető úgy ítélte meg, az egri Piedone víz alá vitte a labdát a lövés előtt, úgyhogy sajnálja...

Repült néhány flakon meg valamivel több káromkodás, ami nem csoda: a helyiek már ott látták magukat a pezsgőfürdő közepén. Aztán elérkezett ez a pillanat is.

Az ezúttal kissé ötlettelennek és a hazaiaknál jóval motiválatlanabbaknak látszó pestiek nem jutottak igazi helyzetig a folytatásban, nem úgy az egri dobók: ismét Hosnyánszkyban akadt a legtöbb vállalkozó kedv, s két perccel a vége előtt, létszámfóros szituációban 8:6-ra alakította az állást.

A küzdelem ezúttal nem fordult drámába, tekintve, hogy Földi László játékosai továbbra sem veszélyeztették Szécsi kapuját, sőt: amikor már csak húsz másodperc volt hátra, és a meccsnullért újabb attakot vezethettek, a vendéglátók térfelének közepén elvesztették a labdát.

A maradék időt a hevesi városban hetedik éve edzősködő, s eddig három ezüstöt felmutató Gerendás egy vizes palack aljának kiharapdálásával múlatta, pólósai pedig egymás csókolgatásával töltötték, majd összekapaszkodott a társaság, s a duda felhangzásának pillanatában már bent volt a vízben a parti brigád meg a fél lelátó is.

Még szép. A 101 éves egri póló történetében 2011. május 17-ét most már csupa nagybetűvel írják: először lett bajnok a helyi csapat, a tetejébe 1964 óta első vidéki klubként...