Dupla nulla

Az egymást tökéletesen ismerő német és lengyel válogatott nem szerzett gólt, így Ukrajna pórul járt.

A szomszédi viszony nem sok német–lengyel barátságot szült a történelem során, ezért heves összecsapásra volt kilátás, ám nagy béke honolt a pályán, és megtörtént az is, amit kevesen gondoltak előzetesen: az első félidő egyetlen, kaput eltaláló lövés nélkül telt el. Sőt próbálkozásból sem sokkal több akadt. A csapatok nem tudtak újat mutatni egymásnak, nagyon szűk területeket hagytak a támadásokra, így a mezőnyben zajlott a küzdelem, annak ellenére, hogy a németek valamennyivel többet kezdeményeztek.

Joachim Löw német szövetségi kapitány csupán egy helyen változtatott az ukránok ellen győztes csapatán, a sérüléséből felépülő Hummels vette át Mustafi helyét a védelem tengelyében, a sokat bírált Götze maradt az egyetlen klasszikus csatár.

Hiába nem működött ezúttal a gépezet, Löw a szünetben sem cserélt, ráadásul majdnem azonnal gólt kapott a világbajnok: a 46. percben Grosicki jobb oldali beadása után a meccs helyzetét hagyta ki Milik, akinek csak a fejét kellett volna a labdához érintenie, hogy az a kapuba jusson, de elvétette a mozdulatot.

Újabb lengyel lehetőségek adódtak ezután: Milik majdnem betalált egy cseles szabadrúgásból is, később jó lövőhelyzetben hatalmas lyukat rúgott, Lewandowskit pedig ziccerben szerelte meste­rien ­Boateng. A németek legnagyobb helyzetét Özil hagyta ki, lövése után a léc alá tartó labdát Fabianski kapus tornázta ki bravúrral. Schürrlét és Mario ­Gomezt is bevetették a hajrában a németek, de ez sem hozott áttörést támadásban, így aztán megszületett a torna első 0-0-ás döntetlenje, ami a legjobban az ukránoknak fájt, akik ezzel kiestek.

NÉMETORSZÁG–LENGYELORSZÁG 0-0

C csoport, Párizs, Stade de France, 75 ezer néző.

Jv.: Kuipers (holland).

Németország: Neuer – Höwedes, Boateng, Hummels, Hector – Müller, Khedira, Özil, Kroos, Draxler (Gomez, 72.) – Götze (Schürrle, 66.).

Lengyelország: Fabianski – Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski (Kapustka, 80.), Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 76.), Grosicki (Peszko, 87.) – Milik, Lewandowski.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.