Dróth-export Keletre

Mind fényesebben ragyog ­Dróth Zoltán csillaga: a futsaljátékos mindjárt az első meccsén gólt szerzett a Bajnokok Ligája-címvédő kazah Kajrat Almati csapatában. A – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert leszámítva – leghíresebb magyar terem­labdarúgó a múlt év szeptemberében lopta be magát a sportkedvelő közönség szívébe, miután a magyar válogatott az ő utolsó másodperces fejes góljával vívta ki az Eb-részvételt a románok elleni pótselejtező debreceni visszavágóján (4:3, összesítésben 6:5).

Azóta Dróth Belgrádban, az Európa-bajnokságon is letette a névjegyét: a világ legjobbjai között számon tartott spanyol együttes, valamint az ukrán csapat ellen egyaránt szemkápráztató gólt szerzett, miközben technikai tudásával is elbűvölt mindenkit. A magyarok korai búcsúja ellenére róla egyöntetű elismeréssel beszéltek, a kazah klubcsapat pedig szerződést kínált neki, és az ajánlatra nem tudott nemet mondani.

„Az Eb-n szerzett góljaim valóban szépek voltak, de a románok elleni az életem gólja – mondta Dróth lapunknak. – A BL-győztes mégsem ezek miatt figyelt fel rám, hanem azért, mert korábbi klubom, a Győr elit körös meccsén, amelyen a Kajrattal találkoztunk, sikerült betalálnom, és remek meccsen csak öt-négyre kaptunk ki."

Dróth Zoltán a belgrádi Eb-n is feltűnést keltett
Szabó Miklós / Népszabadság

Az 1988-ban Győrött ­született játékos a helyi csapatban még nagypályás futballistaként képzelte el a pályafutását. A nagy fordulat nyolc éve jött el az életében. „Az ETO-nál nem volt egyszerű bekerülni a felnőttcsapatba, de rendeztek egy futsaltoborzót, kipróbáltam magam, és megtetszettem – emlékezett. – Attól kezdve számomra sem volt kérdés, hogy átváltok erre a sportágra. Hét éve már profiként űzöm a futsalt."

Sito Rivera, a magyar válogatott spanyol származású szakvezetője így méltatta Dróthot: „A világ legjobb futsalosainak egyike, szerintem a spanyol válogatottba is beférne." Ennek ellenére meglepetések érték honfitársunkat a Kajratnál. „Eddig nem is tudtam, mi az az edzés" – idézi őt felesége a kazahsztáni életükről szóló blogján. De a felismerés a legjobbkor érkezett, Dróth most olyan körülmények közé került, amelyek segítségével – ha rátesz még egy lapáttal – bekerülhet az európai futsalsztárok legszűkebb körébe is. Az elhivatottság megvan benne. „Az idén bajnoki címet, jövőre Bajnokok Ligáját szeretnék nyerni a csapattal, a magyar válogatottal pedig vb-szereplésre vágyom, noha ahhoz az olaszokat kell legyőznünk" – említette.
Gyaníthatóan nem rajta múlik majd.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.