Döntetlen a csehek ellen
Arra gondoltam a mérkőzés előtt, hogy ha a magyar együttes csapatmunkája olyan harmonikus lesz, amilyen az MLSZ és a Népstadion munkatársaié, akkor akár több góllal is nyerhet a válogatott... Szervezésben-rendezésben olykor már európai színvonalon vagyunk, miközben a futball hazai minőségében szűnni nem akar a hátrány.
Igaz, a címeres mezes garnitúra előrébb tart, mint a nemzetközi kupák kisszakaszában helyre tett NB I, hiszen a második helyen áll a vb-selejtezőcsoportban, ami bravúros részeredmény az itthoni labdarúgás általános állapotához képest. S noha a pozíció megtartásához minden bizonnyal nyerni kell szeptember hatodikán Bukarestben – hiszen októberben még Amszterdam is vár Egervári Sándor szövetségi kapitány jelöltjeire –, a múlt évben felülmúlt csehek szerda esti fogadása alkalmat kínált annak felmérésére, mennyire megalapozottak honfitársaink romániai reményei. Elvégre Kuvait legyőzéséből nem lehet következtetéseket levonni...
Bogdán nyugalma már többről árulkodott, mert a hatodik percben a kapus – Kozakkal, valamint a gondviseléssel közösen – megmentette a magyar csapatot a góltól: a csatár csaknem az ötösig vezethette a labdát Husbauer finom passzával, a háló őre mégis hárított. Újabb hat perc elteltével Kozak már másodszor került ziccerhelyzetbe – Vanczák ügyetlensége nyomán –, de azt is elrontotta. Az ő suta mozdulatánál is nagyobb feltűnést keltett Suchy két szörnyű labdaérintése, és a két cseh akció között felélénkítette a szerény létszámú közönséget Dzsudzsák tizenhét méteres lövése, melyet Drobny a bal kapufánál ütött szögletre.
Aztán a magyarok tizenegyest reklamáltak Sivok kezezése miatt, de Webb angol játékvezető nem ítélt büntetőt, majd Kozak harmadszorra nem hibázott: a huszonharmadik percben Jiracek olyan labdával örvendeztette meg, amelyet néhány méterről oda emelt, ahova akart. A háló közepét választotta: 0-1. Nem sokkal ez után minden magyar megköszönhette az 1996-ban Eb-ezüstérmes Miroslav Kadlec fiának, Michalnak, hogy a védő szinte „kifejelte” Darida sarokrúgását Bogdán kapujából...
A publikum egy része – miután sem az állás, sem a játék nem mulattatta – önmagát kezdte „szórakoztatni”, mégpedig sajátságos módon: a „ki nem ugrál, büdös román” rigmussal. (Nem kétséges, a tábor is készül Bukarestre.) Egyéb az első félidő záró negyedórájában nem történt; utóbb észre sem lehetett venni, hogy szünet van...
A második szakasz tempósabban kezdődött, és Vanczák is, Dzsudzsák is csaknem egyenlített: a hátvéd a felső léc tetejére fejelt, a középpályás tizennyolcról alig lőtt mellé. Majd Jiracek véghez vitte a csaknem lehetetlent: három méterre állt az üres kapuval szemben, de fölé emelt. Ilyen mulasztásért minden csapat meglakol, és megfizetett a cseh együttes is: az ötvenhatodik percben Vanczákot fellökték, a jogos tizenegyesből pedig Dzsudzsák 1-1-re korrigált.
Ekkor már nem a barátságos meccsek átlagán mozgott a találkozó élvezhetősége, és – miként a feljavuló magyar csapat – a publikum is a futballal foglalkozott. Igaz, Michal Bilek cseh szövetségi kapitány valóban próbajátéknak tekintette a mérkőzést, mert bő egy óra múltán már öt cserénél tartott. A hetvenedik percben megbánhatta volna a megannyi váltást, mivel Koman előtt igazán nagy – ha nem is „jiraceki” – lehetőség nyílt, de Drobny védett, jóllehet a hárítás esélye minimálisnak tetszett.
Végül – bár Vaclav Kadlec és Guzmics is eldönthette volna a találkozót – maradt az 1-1, és Romániára nézve nem lettünk okosabbak.
Igaz, eddig is tudtuk: Bukarestről csak Bukarest határozhat.
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 1-1 (0-1)
Barátságos mérkőzés, Puskás Ferenc stadion, 15 000 néző. Jv.: Webb (angol).
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Korcsmár (Guzmics, 69.), Juhász, Kádár – Koman, Varga József, Kovács (Böde, 46.), Pintér (Hajnal, 46.), Dzsudzsák – Szalai (Szabics, 89.).
Csehország: Drobny – Gebre Selassie, Sivok (Prochazka, 46.), Suchy, Michal Kadlec (Limbersky, 82.) – Darida (Horava, 57.), Plasil, Husbauer (Vanek, 66.), Jiracek – Vydra (Rabusic, 57.), Kozak (Vaclav Kadlec, 57.).
Gól: Kozak (23.), Dzsudzsák (56., 11-esből).
